Öttusa
Vegyesváltó az öttusa Világkupa-sorozatban
Az egyéni küzdelmek mellett vegyesváltóknak is rendeznek versenyeket jövőre az öttusázók Világkupa-sorozatában.
Tatai edzőtáborozással készülnek az öttusázók az új idényre
Hétfőtől három héten át Tatán "alapoznak" a következő idényre készülő öttusa-válogatott tagjai.
Vörös Zsuzsanna irányítja az Alba Volán öttusaszakosztályát
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló lett az Alba Volán SC öttusázóinak szakosztály-igazgatója.
Lemondta a válogatottságot Tóth Adrienn
A Magyar Öttusaszövetség „sajnálattal vette tudomásul", hogy lemond a válogatottságról és befejezi sportolói pályafutását Tóth Adrienn.
Kovács Saci jól bírta a terhelést
Kovács Sarolta öttusázó a térdműtéte óta először vett részt edzőtáborozáson – vagy hívhatjuk ezt akár az Alba Volán csapatépítő tréningjének is, sok-sok edzéssel fűszerezve.
Öttusa konzultáció: 8-9 fővel Rió felé
A londoni felkészülés és szereplés mellett a következő ciklus is szóba került az öttusázók sportági konzultációján; mint elhangzott: a sportág Marosi londoni bronzérme után 8-9 fővel készül Rióra.
Emlékezés az 1956-os hősökre
Szabadságvágyat, hazaszeretet, nemzeti összetartozást és hősiességet, másrészről orvosként betegellátást, valamint a rászorulók megsegítését jelenti 1956, amelyhez hozzá kell, hogy járuljon az erkölcsi és szakmai tartásunk, az együttgondolkodás, az együttérzés, valamint a szolidaritás - összegezte Dr. Gál János klinikai rektorhelyettes a forradalom üzenetét a TF udvarán rendezett egyetemi megemlékezésen.
Kétszeres olimpiai bajnok kapitánya van az orosz öttusa válogatottnak
A kétszeres olimpiai bajnok Andrej Mojszejevet nevezték ki az orosz öttusázók szövetségi kapitányának.
Éleslövészeten járt a világbajnok főhadnagy
Alapkiképzése keretében éleslövészeten vett részt az izbégi lőtéren Marosi Ádám.




















































Keresés