Pjongcsang2018
Magyar szakemberek is bíráskodnak az olimpiai rövidpályás gyorskorcsolya-versenyeken
Két magyar szakembert, Pádár Beátát és dr. Kövér Balázst is akkreditálták a téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya-versenyeire a bírók közé. Sportiplomáciai siker a részvételük, megtiszteltetésnek érzik, hogy az ötkarikás játékokon felelősségteljes munkakörben dolgozhatnak - mondták az olimpia.hu-nak.
Phjongcshang számokban
A NOB 132. kongresszusán, Phjongcshangban, a téli olimpia szervezői utolsó alkalommal számoltak be a közgyűlésnek az előkészületekről és az aktualitásokról. A szervezőbizottság prezentációjában egyebek mellett több számadat is elhangzott.
Csütörtökön bemutatkozik a curling vegyespáros, edzenek a férfi alpesi sízők

Magyar idő szerint február 8-án, csütörtökön hajnalban elkezdődik a phjongcshangi téli olimpia, ahol a curlingesek kezdik meg elsőként a versenyeket. Ráadásul a vegyespáros versenyszámmal, amely most 2018-ban először szerepel az olimpiai programban.
Nenad Lalovic, a birkózószövetség elnöke bekerült a NOB végrehajtó bizottságába

Nenad Lalovicot, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnökét beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságába.
Nagy Konrád a magyar zászlóvivő a phjongcshangi megnyitón

Nagy Konrád gyorskorcsolyázó viszi a magyar zászlót a XXIII. Téli Olimpiai Játékok megnyitó ünnepségén. A debreceni születésű korcsolyázó az előző olimpián Szocsiban 1500m-en képviselte hazánk színeit.
A sífutók elégedettek a phjongcshangi körülményekkel
A magyar sífutók, Szőcs Emőke és Kónya Ádám már hétvégén megérkezett a téli olimpia helyszínére, ahol Liederer Merlin edzővel készülnek a versenyekre. A teljes akklimatizáción ugyan még nincsenek túl, de a versenypályával és a körülményekkel nagyon elégedettek.
Új taggal bővült a NOB, phjongcshangi aktualitások a 132. kongresszuson
Hagyományosan az olimpia megnyitója előtt néhány nappal, ezúttal Phjongcshangban ülésezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése. A 132. kongresszuson beszámoltak az aktuális olimpiai multisport-események szervezőbizottságainak képviselői, és új NOB-tagot is választottak. A sportdiplomáciai találkozón részt vett Schmitt Pál és Gyurta Dániel NOB-tag, illetve Kulcsár Krisztián MOB-elnök is.
"Van még mit csiszolni, de van még időnk"

"Van még mit csiszolni, de van még időnk, 13-án lesz az 1500 méteres verseny. A mai ezer méteren azért kellett elindulnunk, hogy a verseny okozta stresszt lemodellezzük, és megnézzük, ezen a jégen mit tud" - mondta Telegdi Attila szakmai igazgató Nagy Konrádról, a gyorskorcsolyázó szerda esti, phjongcshangi tesztversenye után.
A rövidpályás gyorskorcsolyázók kihagyják a megnyitót, helyette edzenek

Kedden eldőlt, hogy a rövidpályás gyorskorcsolya csapat tagjai kihagyják a megnyitót, mivel akkorra kaptak edzésidőpontot.




















































Keresés