Röplabda
Lemond a szövetség elnöke, hogy maradhasson?
Április 29-i hatállyal lemond posztjáról Tóth Tamás (a kép bal szélén), a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöke, illetve a szervezet elnöksége, ugyanakkor megméreti magát az április 30-ra összehívott rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésen.
Lezárult az öldöklő csata: döntős a Gödöllő!
Miután a csapatok a párharc előző három meccsén alaposan felőrölték egymás energiáját, a negyedik ütközeten különös fontossága volt annak, hogy kinek maradt nagyobb hite és elszántsága a sikerhez.
Tóth Tamás: a klubokat kell megerősíteni! - interjú a röplabdások elnökével
A röplabda felvirágoztatását a klubok megerősítésében látja, és azt szeretné, hogy a válogatottak mezét szponzori feliratok díszítsék. Megpályázná a 2017-es női Eb megrendezését, de felélesztené a férfi szakágat és felfuttatná a strandröplabdázást is. A Magyar Röplabda Szövetség elnöke úgy véli: egyharmadnyi utat sikerrel megtett, de még kétszer ennyi munka hátravan. Interjú Tóth Tamással (a fotón mellette Boros Márta főtitkár).
Negyvenéves a magyar röplabdasport egyik legnagyobb sikere
Történelmi dátum a magyar sport életében 1973. március 12. Soha addig még magyar klubcsapat nem nyerte el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját (BEK).
Ismét Magyar Kupa-győztes a Fino, a Vasas simán verte a Gödöllőt
Fennállása 16. Magyar Kupa-elsőségét ünnepelhette Gödöllőn a Fino férfi röplabdacsapata.
Kupadöntőben a házigazda Gödöllő
A házigazda Gödöllő csapata ötszettes csatában legyőzte a TF együttesét a női röplabda Magyar Kupa négyes döntőjének elődöntőjében.
Vasárnap Kecskemét-Kaposvár döntő a Magyar Kupában
A háromnapos röplabda eseményt Dr. Gémesi György, Gödöllő város polgármestere és Boros Márta, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára nyitotta meg.
Magyar kupa Final Four a hétvégén Gödöllőn
A hétvégén Gödöllő ad otthont a Teva Férfi és Női Röplabda Magyar Kupa Döntőnek. A rendezésre a Magyar Röplabda Szövetség az idén is pályázatot írt ki.
Röplabda Magyar Kupa - a négyes döntő programja
A Magyar Röplabda Szövetségben elkészítették a Magyar Kupa március első hétvégéjén sorra kerülő négyes döntőjének sorsolását.




















































Keresés