Úszás
Darnyi Tamás 50 éves
Június 3-án 50 esztendős Darnyi Tamás, négyszeres olimpiai bajnok, négyszeres világ- és nyolcszoros Európa-bajnok úszó, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének tagja.
A Duna Aréna világszínvonalon bizonyított az első nemzetközi versenyen - BL-győztes a Szolnok

A május 25-27. közötti férfi vízilabda Bajnokok Ligája Final6 az első olyan nagy nemzetközi esemény, amit Európa legújabb és legkorszerűbb vizes létesítményében, a nyári vizes világbajnokság fő helyszínén, a világrekord idő alatt és költségkereten belül elkészült Duna Arénában rendeztek meg. A BL-t a Szolnoki VSK nyerte.
Elhunyt Széles Sándor úszóedző

Hatvanegy esztendős korában elhunyt Széles Sándor mesteredző, több világklasszis, olimpiai, világ- és Európa-bajnok felkészítője. A Kiemelt Edző Program egykori mesteredzőjének munkásságát korábban a MOB is több alkalommal díjjal ismerte el.
Halmay Zoltánra emlékeztek
A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület minden évben koszorúzással emlékezik névadója Farkasréti temetőben lévő sírjánál. Az 1956. május 20-án elhunyt úszó olimpiai bajnok előtt a szombathelyi hagyományőrzőkkel együtt tisztelgett az MTK sportegyesület és a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör is.
Kulcsár Krisztián: „Minden tőlünk telhető segítséget megadunk az úszószövetségnek!”
A Magyar Úszó Szövetség vasárnapi közgyűlésén Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is köszöntötte az úszótársadalmat. A sportvezető felszólalásában kifejtette: a MOB szerepe ugyan megváltozott, feladata marad továbbra is a szakmai javaslattétel, a programok alakítása, az ellenőrzés és az elfogadás – amihez továbbra is a partneri viszony fenntartására van szükség. Az eseményen részt vett Fábián László főtitkár is.
Risztov Éva mutatta be a 17. FINA vb-t népszerűsítő aktivításokat
Látványos installációkkal, izgalmas nyereményjátékokkal és ismert sportolókkal népszerűsíti a júliusi 17. FINA Világbajnokságot az az országos roadshow, amelyet május 19-én indított útjára a budapesti Aréna Plazában a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. Több fővárosi helyszín mellett Győr, Pécs, Szeged, Debrecen és a világbajnokság helyszíne, Balatonfüred is úticélja lesz a vb-t népszerűsítő túrának.
Születésnapos bajnokokat ünnepelt a MOB és az Olimpiai Bajnokok Klubja

Kerek születésnapos olimpiai bajnokokat ünnepelt a Magyar Olimpiai Bizottság a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjával közösen pénteken a Larus étteremben. Az úszó Littomeritzky Mária 90, a vívó Rejtő Ildikó 80, a szintén vívó Schmitt Pál 75 esztendős.
Kilencven éves Littomeritzky Mária olimpiai bajnok úszó

Pénteken 90 esztendős Littomeritzky Mária az 1952-es helsinki olimpiai játékokon aranyérmes magyar, 4x100 méteres gyorsúszóváltójának tagja. Sárosi Imre tanítványa három olimpián vett részt, 1954-ben Európa-bajnoki arany- és ezüstérmet is nyert.
Magyar éremeső több sportágban - hétvégi összefoglaló

A hétvégén úszásban, öttusában, birkózásban, evezésben és kézilabdában is szép sikereket értek el sportolóink. Hosszú katinka 13 érmet gyűjtött, a birkózóink minden idők legeredményesebb Európa-bajnokságát zárták 8 éremmel.




















































Keresés