EYOF
A magyar judosport egyetlen olimpiai bajnoka is a győri helyszínen szurkolna az EYOF résztvevőinek

A győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál judo-versenyeinek az atlétikai, a torna- és tenisz-események mellett egyaránt a Radnóti utcai sportcentrum ad majd otthont júliusban. A magyar judósok 1993 óta rendszeres résztvevői a nyári EYOF-küzdelmeknek, s szinte minden versenyről érmekkel tértek haza. Az egyetlen magyar judós olimpiai bajnok, dr. Kovács Antal érdeklődéssel várja a fiatalok mérkőzéseit, ő is ott szeretne lenni a tatami közelében, hogy szurkolhasson a magyar fiataloknak. A MOB elnökségének tagja ma is lejár az edzőterembe, s mint az olimpia.hu videójából is kiderül, aktívan beleveti magát a küzdelmekbe.
„Ha a szülővárosomat érte a megtiszteltetés, hogy EYOF-ot rendezhet, szeretnék a részese lenni”
Budapesten, a MOB székházában folytatódott a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) önkénteseinek kiválasztása. A júliusi eseményre önkéntesnek 2500-an jelentkeztek. Az egyik jelentkező azt mondta, ha már a szülővárosát érte az a megtiszteltetés, hogy EYOF-ot rendezhet, szeretne maga is az esemény részese lenni. Van, aki önkéntességből írná a TF-en a diplomamunkáját...
150 nap múlva kezdődik a győri EYOF!

A győri EYOF-ra való készülődés már korábban a célegyenesbe fordult, hamarosan minden a sportról szól majd Győrben! Hugoo ma ráadásul megmutatta: már csak 150-et kell aludni, hogy elkezdődjenek a versenyek - írja a gyorplusz.hu. Az építkezés gőzerővel folyik, tréningezik az önkénteseket, és hamarosan az olimpiai láng is megérkezik, hogy július 23-án Magyarországon először lobbanjon fel.
Körbejárja az országot az olimpiai láng

Május 24-én valószínűleg a péri reptérre érkezik az olimpiai láng, onnan pedig öt hetes lángfutás keretében az ország nagyon sok településére elviszik – mondta el Domanyik Eszter, az önkormányzat városmarketing és programszervezési főosztályának vezetője, aki a megyei közgyűlés tagjait tájékoztatta az Európai ifjúsági Olimpiai Fesztivál előkészületeiről.
Atlétika: egyéni csúcsokkal jelentkeztek be a fiatalok az EYOF-keretbe

A hétvégén rendezték a BOK (volt SYMA) csarnokban az atléták fedett pályás országos bajnokságát. A mezőnyben több mint 20, a bő győri EYOF-keretben is számításba jövő 2001–2002-es korosztályú versenyzőt is találhattunk.
„Európa egyik legjobb tornacsarnoka épül az EYOF-ra”

Fiatal tornászaink gőzerővel készülnek a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF). De nem csak a tornászok dolgoznak a sikerek reményében, hanem az őket kiszolgáló létesítmény is napról-napra szépül, melyet a tervek szerint májusban fognak átadni. „A Radnóti utcai sportcentrumban Európa egyik legjobb tornacsarnoka épül a az EYOF-ra” – mondta az olimpia.hu-nak Altorjai Sándor, a sportág magyar szövetségének a főtitkára.
Rövidpályás gyorskorcsolya és nyári EYOF-előzetes a MOB legújabb sportmagazinjában
Kedden 18:00 órától ismét jelentkezik a Magyar Olimpiai Bizottság sportmagazinja a Sport1 Televízióban. A műsorban többek közt a győri EYOF-ról, a Téli Sportágválasztóról és a rövidpályás gyorskorcsolyasikerekről is szó lesz, továbbá legendáink is megszólalnak...
„Különböző aktivitásokkal készülünk az EYOF jegyében az Utazás kiállításra”
Március 2. és 5. között rendezik meg az ország legjelentősebb turisztikai seregszemléjét a Hungexpo területén, az Utazás 2017 kiállítást, melynek belföldi díszvendége az idén Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált rendező Győr.
Győr lesz az Utazás kiállítás díszvendége - bemutatkozik a nyári EYOF
Március 2-5. között rendezik az ország legjelentősebb turisztikai kiállítását a budapesti Hungexpo területén. Az Utazás Kiállítás hazai díszvendége 2011 után ismét Győr lesz, amely számos újdonsággal készül. A Rába-parti város standja többek közt a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált is népszerűsíti.




















































Keresés