EYOF
Kilencmilliárd forint a győri EYOF-fejlesztésekre
Több mint kilencmilliárd forintot szán a kormány a győri XIV. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválhoz (EYOF) kötődő infrastrukturális beruházásokra és fejlesztésekre, az összeg két részletből áll össze. Erről a szervező bizottság hétfői ülésén Borkai Zsolt, a város polgármestere, a MOB elnöke tájékoztatta a jelenlévőket, majd az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.
500 nap múlva kezdődik Győrben az EYOF
Győrben 500 nap múlva, 2017. július 23-án kezdődik a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF). Kadler Gusztáv elmondta, nagy várakozások előzik meg az első magyarországi olimpiai rendezvényt a Rába-parti városban.
Indulhat a győri EYOF központi helyszínének építése
Elkezdődhet a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) központi helyszínének kivitelezése Győrben - tájékoztatta a közbeszerzési eljárást meghirdető Győr Projekt Kft. ügyvezetője csütörtökön az MTI-t, hozzátéve, hogy a beruházásnak 6,66 milliárd forintból legkésőbb 2017. május 31-éig el kell készülnie.
Borkai Zsolt: "Rióban megközelíthetjük a londoni létszámot"
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a magyar sportolók létszáma a riói olimpián megközelítheti a londonit, így a sportszakemberekkel és a kísérőkkel együtt 300 tagja lehet a magyar delegációnak.
Patrick Hickey szerint a győri EYOF jó ajánlólevél lehet a budapesti olimpiához

A Magyarországon tartózkodó Patrick Hickey, az Európai Olimpiai Bizottság elnöke szerint a Győrben rendezendő 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) profi lebonyolítása és az önkéntesek nagyszámú mozgósítása jó ajánlólevél lehet, hogy 2024-ben Magyarország rendezhesse az olimpiát. "Mintha az EYOF megrendezésére lenne kitalálva ez a város" – fogalmazott a sportdiplomata.
600 nap múlva EYOF kezdődik Győrben
Az időkerék folyamatosan számlál: 600 nap múlva, 2017. július 23-án kezdődik Győrben a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF), Magyarország első ötkarikás multisporteseménye. A házigazda város képviselője, Fekete Dávid alpolgármester a tbiliszi EYOF alkalmával vette át a rendezői stafétát 2015. nyarán.
Sikeres győri EYOF-prezentáció a prágai EOC-közgyűlésen
Prágában tartotta 44. közgyűlését az Európai Olimpiai Bizottság, melyen a magyar szervezetet Szabó Bence főtitkár és dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató képviselte. A közgyűlésen több olimpiai esemény szervezői beszámoltak az előkészületekről és a szervezés aktuális részleteiről - többek közt a győri EYOF szervezői -, valamint Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is felszólalt.
Hazai rendezésű röplabda Eb-döntők a győri EYOF jegyében
A győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál jegyében a magyar Röplabda Szövetség sikeresen pályázott korosztályos Európa-bajnoki döntőkre. Az EYOF-ok több mint negyedszázados történetében 2017-ben léphetnek először magyar játékosok a röplabdatornán pályára.
Kanyó Éva előtt tisztelegve készülnek a 2017-es EYOF-ra a tornászlányok
A magyar tornasport már tudatosan készül a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF). A 2017-es hazai rendezésű ötkarikás eseményen - várhatóan - résztvevő fiatalok már most a nemzetközi viadal szellemében lépnek szerekhez.




















































Keresés