„Az egész olimpizmusnak a lényege a fair play eszméje"
Megtartotta idei első - a koronavírus-járvány miatt eddig elhalasztott - ülését a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága. A megbeszélésen részt vett Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is, aki bevezetőjében megköszönte a bizottság eddigi munkáját, valamint tájékoztatást adott a hazai ötkarikás szervezet előtt álló, közeljövőre vonatkozó feladatokról.
Kulcsár Krisztián elmondta többek között, hogy június 20-án tisztújító közgyűlést tart a szervezet, és bízik a tagság további bizalmában a munka folytatásának tekintetében. Külön kiemelte, hogy a Fair Play Bizottság a MOB legrégebbi albizottsága, melynek fontossága megkérdőjelezhetetlen. Mint fogalmazott: „Az egész olimpizmusnak a lényege a fair play eszméje."
Az ülés dr. Kamuti Jenő, a MOB Fair Play Bizottságának elnökének rövid köszöntőjével folytatódott. A korábbi vívó, a Nemzet Sportolója szerint az egész koronavírus-helyzet kezelése tulajdonképpen egy nagy, közös fair play-cselekedet, hiszen az embereknek nemcsak magukra, de egymásra is figyelniük kell, egymást is óvniuk kell a megfertőződéstől. Ebben a helyzetben mindenki felelősen és fair play módon kell, hogy viselkedjen.
„A tokiói olimpia elhalasztása is hasonlóan magában hordozza a fair play-t, hiszen a versenyzők az eredeti időpontban nem egyenlő feltételekkel tudtak volna versenyezni. Van, ahol már lecsengőben van a vírus, és majdnem szokásos módon tudnak edzeni, de van, ahol sajnos még mindig tombol a járvány, és fel sem merülhet a normális edzés lehetősége" – jegyezte meg Kamuti Jenő az olimpiával kapcsolatban.
A testület az ülésen megvitatta a magyar és a világ sportjában tavasszal kialakult helyzetet, ami miatt a fair play megjelenésének lehetőségei is jelentősen beszűkültek. A sportvezető ezzel kapcsolatban beszámolt a közelmúltban lezárult, és nagy sikert aratott nemzetközi rajzkiállításról, valamint jelezte, hogy további promóciós tevékenységeket terveznek a nyárra.
A bizottság alapos mérlegelés, és nem egy esetben konstruktív vita után, döntött a tavalyi év Fair Play-díjasairól is, valamint arról, hogy idén ősszel tervezik az éves díjátadót megtartani, amennyiben az adott helyzet ezt lehetővé teszi majd.
A MOB Fair Play Bizottságának ülése előtt került sor a nemzetközi rajzpályázat magyar különdíjának átadására a MOB székházában. A Nagy Játéknap szervezői által felajánlott Blaupunkt nyomógombos senior telefont Krasznay Dalma, 12 éves pályázó vehette át Vörös Eszter ötletgazdától. Dalmát, aki egyébként kézilabdázik, szülei, és nagypapája kísérte el a ceremóniára.
(MFPB/DG, fotó: MOB/Szalmás Péter, archív)
Keresés