„Rendkívül jól teljesített a magyar csapat Tokióban”
Sajtótájékoztató keretein belül értékelte a Magyar Olimpiai Csapat tokiói szereplését a Magyar Olimpiai Bizottság vezetése. Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint rendkívül jól teljesített a húsz éremmel hazatért magyar csapat a vasárnap zárult tokiói játékokon.
A szerdai sajtótájékoztatón a MOB elnöke hangsúlyozta, száz százalékban sikerült teljesíteni az előzetes elképzeléseket, és felidézte, hogy 2019-ben még csak 13 érem állt a szakmai prognózisban. „Összegezve: a Covid nem volt befolyással a magyarok szereplésére. Riót túlszárnyalva kilenc sportágban nyertünk érmet, és 12 sportágban végeztünk pontszerző helyen, 70 olimpikonunk zárt az első hat hely valamelyikén" – sorolta Kulcsár Krisztián hozzátéve, az ökölvívás, az atlétika és a torna ugyanakkor hiányérzetet hagyott maga után.
Fábián László sportigazgató – az eredeti évszámra és a magyar medálok számára utalva – „húsz-húsz-húszként" összegezte a tokiói játékokat. Kiemelte továbbá, hogy az egymillió lakosra jutó aranyak számában az idei olimpia előtt Finnország volt az első, jelenleg viszont már Magyarország áll az örökrangsor élén.
„Rég nem látott eredmény jött ki most Japánban, és picit fáj a szívünk a magyar bronzot is hozó karatéért, amely Párizsban már nem lesz műsoron, de remélhetőleg nem utoljára láttuk olimpián" – fejtette ki Fábián László.
Vékássy Bálint főtitkár közölte, elegendőnek bizonyult az a 956 millió forint, amit a tokiói játékokra szánt a MOB. „A japán szervezők nem mindig tudtak száz százalékot hozni, akadtak logisztikai problémák, de 90 ezer akkreditált esetén ez nem róható fel.” Örömmel számolt be róla, hogy a magyar csapatban alig száz egészségügyi esetet regisztráltak; a menet közbeni orvosi ellátásra, főként légúti vagy emésztési panaszokra korlátozódott.”
Gundel Takács Gábor kommunikációs igazgató, a Magyar Olimpiai Csapat sajtóattaséja végül köszönetet mondott a magyar sajtónak az olimpia alatt tanusított konstruktív együttműködésért.
A magyar sportolók hat arany-, hét ezüst- és hét bronzéremmel tértek haza Japánból.
A sajtótájékoztatóra készült szakmai háttéranyag ide kattintva található.
A tokiói nyári olimpia magyar érmesei és pontszerzői:
Arany (6):
Szilágyi Áron (férfi kard egyéni)
Milák Kristóf (úszás, 200 m pillangó)
Kopasz Bálint (kajak-kenu, K-1 1000 m)
Lőrincz Tamás (birkózás, kötöttfogás, 77 kg)
Tótka Sándor (kajak-kenu, K-1 200 m)
Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra (kajak-kenu, K-4 500 m)
Ezüst (7):
Siklósi Gergely (férfi párbajtőr egyéni)
Milák Kristóf (úszás, 100 m pillangó)
Varga Ádám (kajak-kenu, K-1 1000 m)
Berecz Zsombor (vitorlázás, Finn dingi)
Lőrincz Viktor (birkózás, kötöttfogás, 87 kg)
Rasovszky Kristóf (nyíltvízi úszás, 10 km)
Csipes Tamara (kajak-kenu, K-1 500 m)
Bronz (7):
férfi kardcsapat (Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Szatmári András, Gémesi Csanád)
Tóth Krisztián (judo, 90 kg)
Kozák Danuta, Bodonyi Dóra (kajak-kenu, K-2 500 m)
Kovács Sarolta (öttusa)
Hárspataki Gábor (karate, 75 kg)
női vízilabda-válogatott (Gangl Edina, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Gyöngyössy Anikó, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Leimeter Dóra, Magyari Alda, Parkes Rebecca, Rybanska Natasa, Szücs Gabriella, Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda)
férfi vízilabda-válogatott (Angyal Dániel, Hárai Balázs, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Nagy Viktor, Pásztor Mátyás, Varga Dénes, Vámos Márton, Vogel Soma, Zalánki Gergő)
4. hely (10):
Verrasztó Dávid (úszás, 400 m vegyes)
Márton Anna (női kard egyéni)
Vas Kata Blanka (hegyikerékpár)
Kenderesi Tamás (úszás, 200 m pillangó)
Kapás Boglárka (úszás, 200 m pillangó)
Csipes Tamara, Medveczky Erika (kajak-kenu, K-2 500 m)
Olasz Anna (nyíltvízi úszás, 10 km)
Csizmadia Kolos (kajak-kenu, K-1 200 m)
Kozák Danuta (kajak-kenu, K-1 500 m)
Nádas Bence, Kopasz Bálint (kajak-kenu, K-2 1000 m)
5. hely (9):
Salim Omar (taekwondó, 58 kg)
Hosszú Katinka (úszás, 400 m vegyes)
Péni István (légpuska)
Pupp Réka (judo, 52 kg)
férfi 4x100 méteres gyorsváltó (Milák Kristóf, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Németh Nándor)
Telegdy Ádám (úszás, 200 m hát)
Szőke Alex (birkózás, kötöttfogás, 97 kg)
Balla Virág, Takács Kincső (kajak-kenu, C-2 500 m)
Muszukajev Iszmail (birkózás, szabadfogás, 65 kg)
6. hely (3):
Mihályvári-Farkas Viktória (úszás, 400 m vegyes)
Lucz Dóra (kajak-kenu, K-1 200 m)
Marosi Ádám (öttusa)
(MTI, MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés