„Van mit ünnepelni, lesz mit elemezni”
Fábián László sportigazgató, a riói Magyar Olimpiai Csapat vezetője azt kívánja, hogy soha ne legyen a rióinál rosszabb olimpiai szereplésünk.
Néhány napig a fejét fogta, mert a MOB-irodán dolgozó munkatársaival együtt hol vízvezeték- és tévészerelőnek, hol pedig zárjavító „műkedvelő” lakatosnak volt kénytelen felcsapni Fábián László, a Rió de Janeiróból hazainduló magyar csapat vezetője, de aztán megnyugodva tapasztalhatta, hogy lassan-lassan majdnem minden a helyére kerül, és úgy kezd működni, ahogy az első perctől működnie kellett volna. A 80-as évek kiemelkedően eredményes öttusázója – az 1988-as szöuli nyári játékok csapatversenyének aranyérmese, emellett hatszoros világbajnok – ezúttal a volt élsportoló, illetve a sportvezető szemével egyszerre nézhette az első dél-amerikai földön megrendezett nyári olimpia eseményeit.
„Igazságtalanság lenne csúnyán ledorongolni az éppen magunk mögött hagyott olimpiát, dacára annak, hogy sok előre nem látható feladatot magunknak kellett megoldani. Emellett az sem tagadható, hogy a szervezettség és a tisztaság alapvető kritériumának is csak részben tudtak megfelelni a házigazdák. Csóváltam is volna a fejemet, ha a záróünnepségen Thomas Bach, a NOB elnöke elődjeinek „hivatalból” tisztelgő szokását követve minden idők legjobb olimpiájának minősíti a rióit, és nem egy csodálatos város csodálatos olimpiájának” – nyilatkozta a csapatvezetői tisztet most először betöltő Fábián László.
16 nap, 15 érem, 12. hely, 8 arany, 3 duplázó, 2 TOP 10-es magyar
Miként Borkai Zsolt, a MOB elnöke, Fábián László is úgy gondolja, hogy a 16 nap alatt összegyűjtött 15 éremre és a nemzetek versenyében elfoglalt 12. helyre nemcsak a Magyar Olimpiai Bizottság, hanem az egész ország büszke lehet.
10293-ból Hosszú a negyedik, Kozák az ötödik!
„Soha nem fordult még elő, hogy két magyar sportoló – Hosszú Katinka és Kozák Danuta – a résztvevők 10 ezer főnél is népesebb körének (!) a legeredményesebb 10 helyezettje közé kerül, ráadásul negyedikként, illetve ötödikként. A szokatlan események köré sorolható az is, hogy a nyolc aranyérmünk közül hetet most a hölgyek szállítottak, és ezúttal csak egyet a férfiak – köszönhetően a londoni győzelmét megismétlő Szilágyi Áronnak. És ha már itt tartunk: a londoni hősök közül hárman (Berki Krisztián, illetve Dombi Rudolf és Kökény Roland) nem jutottak el Rióba, hárman kvótát szerezve nem tudtak duplázni (Gyurta Dániel, Pars Krisztián és Risztov Éva), Szilágyi mellett pedig csak Kozák Danuta, és a vele kiálló, illetve csak egy helyen megváltozott összeállítású női kajak négyes tudta sorozatban a második olimpiai csatáját is megnyerni” – folytatta Fábián László.
Lehetett volna jobb is
A 160 tagú csapatban voltak olyanok, akik kitettek magukért, és aztán ünnepelhettek, de olyanok is, akik mindent beleadtak, mégsem érték el a céljukat.
„A következtetések levonása csak azután történhet meg, miután a sportszövetségek már alaposan körül néztek a saját házuk táján, és megállapították azt, hogy mit tettek jól, és mit nem. Egy biztos: néhány sportágnak, szövetségnek és egyesületnek érdemes lesz önkritikát gyakorolnia. Néhány sportvezető feltehetően a csodában is bízva fogalmazta meg a reményeit, vagy rosszul ítélte meg az ellenfelek tudását. Bármi is történt, a magyar olimpiai csapat – köszönhetőn elsősorban az érem- és a pontszerzőknek - helyt állt Rióban, így azt is kimondhatom, hogy soha ne legyen a mostaninál rosszabb a mérlegünk a nyári olimpiákon. Mindent összevetve: van mit ünnepelni, lesz mit elemezni” – jelentette ki Fábián László, aki az „aranygéppel” szerdán reggel érkezik haza Budapestre.
A csapat köszöntésére a Syma csarnoknál reggel 9 órától kerül sor.
(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés