3 pilléren a lausanne-i ifjúsági olimpia oktatási programja
Olivier Mutter a laussane-i egyetemen tanít. Projektmenedzser, feladata a kapcsolatok kezelése az egyetem és a 2020-as téli ifjúsági olimpia rendezői között, amelyre oktatási programot is készített. Ezt a munkát a szervezőbizottsággal és a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal szoros együttműködésében végezték el. A projekt hét tevékenységet foglal magában, három pillére osztva: a sportolók védelme, teljesítményük fokozása és a versenyzők sporton kívüli támogatása.
„A program védelem része arról szól, hogy a sportolók, megértsék, hogy példaképek másoknak, és vigyázniuk kell az egészségükre” – mondta Mutter. „A teljesítménynövelés érdekében az INSEP-vel a (Francia Nemzeti Sport-, Szakértelem és Teljesítmény Intézettel) együttműködve teszteket készítenek, hogy tisztában legyenek erősségeikkel és gyengeségeikkel, jobban eddzenek, és még sikeresebbek legyenek.”
„Ami a sportoló egészségét és teljesítményét illeti, a szervezők által nyújtott szolgáltatások középpontjában ez áll, együttműködünk az INSEP-pel (egy magas szintű francia sportintézet), a CHUV-vel (Lausanne Egyetemi Kórház) az orvosi részről, valamint a HES-szel (Genfi Egészségtudományi Iskola) és annak hallgatóival, illetve a Lausanne-i Szövetségi Technológiai Intézettel, amely a technológiát biztosítja számunkra.”
CSEVEGÉS BAJNOKOKKAL, „FÓKUSZNAPOK” A SZÖVETSÉGEKKEL
Az oktatási programot illetően a „csevegés a bajnokokkal” modulok lesznek elérhetőek a fiatal résztvevők számára. Sportolói példaképek és sportcsillagok jönnek, hogy megosszák tapasztalataikat, és jó tanácsokkal lássák el az ifjú reménységeket. A tevékenységek elsősorban Lausanne és St. Moritz sportolói faluira koncentrálódnak majd. A nemzetközi sportszövetségek ehhez azzal járulnak majd hozzá, hogy egy adott sportágnak szentelt „fókusznapokat” kínálnak majd a versenyzőknek a tudományágak szakembereivel.
„Az oktatási program egésze azt is jelenti, hogy inspiráló sporteseményekkel rendelkezünk, amelyek lehetővé teszik a sportolók számára, hogy megértsék, a sport nemcsak a győzelemről szól, hanem a különleges pillanatok megosztásáról is, bármely országból érkező férfiakkal és nőkkel egyaránt. A sport dimenziója túlmutat a versenyen, ezért szeretnénk segíteni ennek megértésben. Aztán ott van a NOB Athlete365 platformja, annak összes moduljával, amely segít a fiataloknak felkészülni az előttük álló karrierjükre.”
(olympic.org)
Keresés