500 nap múlva kezdődik a téli olimpia, Szocsiban
Öt évvel ezelőtt, Guatemalavárosban, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az oroszországi Szocsinak adta a 2014-es téli olimpia rendezési jogát, megelőzve Pjongcsangot és Salzburgot. Az is Szocsi mellett szólt, hogy Oroszország még soha nem volt házigazdája téli olimpiának.
Mindenesetre a 400 ezres Szocsi minden idők legdrágább téli olimpiájára készül 2014-ben, ugyanis különböző számítások szerint a végösszeg elérheti akár az 50 milliárd dollárt is.
Az XXII. téli olimpia egyébként nemzeti üggyé vált Oroszországban. Még az is felmerült, hogy az olimpiai lángot felvinnék a Nemzetközi Űrállomásra.
Megválasztották a téli ötkarikás játékok kabalafiguráit. A három kabala a jegesmedve, a nyúl és a leopárd. Eredetileg egy síelő delfint képzeltek el kabalafigurának. A TV-nézők szavaztak, több mint egymillió nézői voks érkezett összesen. „A három kabalafigura az olimpiai dobogó három fokát szimbolizálja”– nyilatkozta Dimitrj Csernisenko, a Szocsi-2014 szervezőbizottság vezetője. Az 1980-as moszkvai nyári olimpia jelképe, Misa mackó, mindmáig felejthetetlen.
Az építkezések már elkezdődtek a 2014-es téli olimpia helyszínén. Az Olimpiai Park bejáratánál épül a média falu. A projekt kezdetén több hónapot vett igénybe csak a talaj előkészítése. A médiaközpont épülete 2013-ban készül el. Ebből az épületből fogják sugározni a sportközvetítéseket a világ minden tájára, de az újságírókat is itt szállásolják el. Az olimpia után a régió legnagyobb bevásárlóközpontjává alakítják az épületet. Épül a bobpálya és a központi olimpiai stadion is. A létesítmények 70 százalékos készültségi állapotban vannak. A Fekete tenger partján állítják fel az Olimpiai parkon, melyen számos sportlétesítmény megtalálható.
Hat új versenyszámmal bővül a 3 év múlva kezdődő oroszországi téli olimpia: az évek óta a részvételért küzdő női síugrók mellett a férfi és női síakrobaták félcső, a sílövők vegyescsapat, valamint a szánkósok és műkorcsolyázók csapatversenye mutatkozhat be. És az sem mellékes, hogy Szocsiban, a tengerparton kellemes szubtrópusi a klíma, viszont a közeli hegyekben garantáltan lesz hó.
A téli olimpia pontosan 500 nap múlva rajtol, 2014. február 4-én és február 23-án fejeződik be.
Oroszország a 2014-es téli játékok után 2018-ban labdarúgó-világbajnokságot is rendez.
Keresés