90+1 – Boldog szülinapot Olga néni!
Kilencvenegy éves Tass Olga, a melbourne-i olimpián aranyérmet szerzett kéziszercsapatunk tagja.
Eltelt egy év, és Olga még mindig folytatja. Olimpiai bajnok tornásznőnk 91 évesen is fáradhatatlan. Naponta akár két tornaórát is tart, valamint rendeszeresen látogatja a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának eseményeit, mely szervezetet 1992-ben – azóta elhunyt – férjével, Lemhényi Dezsővel együtt kezdeményeztek.
Olga 2019 decemberében is ott volt velünk a Magyar Olimpiai Bizottság szervezésében a szépkorú bajnokaink, olimpiai érmeseink karácsonyi ebédjén, ahol mindenkihez volt egy-egy kedves szava, valamint a vele egyasztalnál ülő 99 éves Keleti Ágnesről is sportársi tisztelettel mesélt a MOB munkatársainak.
A kilencedik X fölött is aktív tornászunk példakép lehet mindenki számára, ledületességét pedig a fiatalok is megirigyelhetnék.
A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja által tavaly a 90. születésnapjára rendezett ünnepség összefoglalója itt olvasható, benne videófelvételen Tass Olga köszönő szavaival.
Kívánjuk, hogy az Isten éltesse még sokáig!
(Képek: MOB)
Keresés