A felnőttek között is nagyok a szingapúri ifi olimpia magyar győztesei
Alig több mint egy héttel a Nanjingban megrendezendő II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok rajtja előtt nap mint nap hallatnak magukról azok a fiatal magyar sportolók, akik négy évvel ezelőtt ennek a nagyszerű versenynek a szingapúri premierjéről aranyérmesként tértek haza.
Már arról is jó dolog értesülni, hogy a 2010-ben a nemzeti színeket képviselő 51 „ifi olimpikon” közül csupán néhányan hagytak fel a sportolással, miközben a győzteseink – akik két sportágból, az úszásból és a kajak-kenuból kerültek ki – a felnőttek között is nagyok lettek.
Kapás Boglárka, az egyetlen szingapúri magyar duplázó és társai újabb kiemelkedő eredményeinek számbavétele előtt arról sem szabad megfeledkezni, hogy 2010-ben hozzájuk hasonlóan aranyérmet vehetett át a triatlon sportágban versenyző Dudás Eszter is, aki Európa válogatottként portugál, osztrák és izraeli alkalmi versenyzőtársakkal „összedolgozva” jutott el a dobogó legfelső fokáig.
Hozzá hasonlóan az idén a női párosban wimbledoni döntőt játszó Babos Tímea is egy „nemzetközi” siker részese lehetett 2010-ben, amikor belga társával a harmadik helyen végeztek.
Ezek után dióhéjban az I. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok „tisztán” magyar győzteseinek Szingapúrból induló útjának fontosabb állomásairól:
Kapás Boglárka egy évvel az emlékezetes duplázás után a felnőtt úszó világbajnokság 800 méteres gyorsúszó döntőjében az ötödik helyen végzett, majd egy évvel később Londonban, már a „nagyok” olimpiáján is pontszerző lett, amikor ismét a 800-on a hatodik helyet érdemelte ki. Ugyanebben az évben a debreceni Európa-bajnokságon pályafutása eddigi legnagyobb sikereként aranyérmet vehetett át a 800-as döntő után. Tavaly a világbajnokságon nagy sorozattal ismét remekelt a gyorsúszó számokban: 800-on negyedik, 400-on ötödik, 1500-on pedig hetedik lett a döntőben. A néhány nap múlva Berlinben elkezdődő kontinensbajnokságon a debreceni első hely megvédése a célja.
Bernek Péter, aki Szingapúrban a 200 méteres hátúszásban bizonyult a legjobbnak, 2011-ben a felnőtt világbajnokságon kedvenc számában 10. lett, a rövid pályás Európa-bajnokságon viszont bronzérmes. A 2012-es debreceni nagymedencés Európa-bajnokságon a 200-as döntő után ezüstérmet vehetett át, ahogy a rövidpályás kontinensbajnokságon is, és ezután még a kismedencés világbajnokságon is pontszerző lett az ötödik helyével. Tavaly a vb-n nyolcadik volt a 200 háton, a rövid pályás Eb-n viszont újabb ezüsttel gazdagodott. Idén Berlinben az „ezüstös” sorozatot lezárva aranykorszakot szeretne nyitni.
Biczó Bence, az első ifjúsági olimpia 200 méteres pillangóúszó döntőjének győztese egy évvel Szingapúr után a felnőttek mezőnyéhez csatlakozva a világbajnokságon nyolcadik lett, majd a rövid pályás Eb-n hatodik. A debreceni kontinensbajnokságon neki is érem jutott: egy ezüst. Kapáshoz és Bernekhez hasonlóan ő is rajthoz áll a berlini Európa-bajnokságon, ahol a 100 és a 200 pillangón szeretne bizonyítani.
Tótka Sándor, a szingapúri kajak egyes aranyérmese töretlenül halad előre, és ennek bizonyítékaképpen a jelenleg zajló moszkvai felnőtt világbajnokságon is a válogatott tagja. Az ifjúsági olimpiát követő évadban ugyanebben a korosztályban világbajnok lett K-2 200 méteren, a szegedi világbajnokságon pedig bekerült a váltóba. Pályafutása újabb csúcspontjának számít a 2012. ifjúsági vb, ahonnan három aranyéremmel tért haza. A tavalyi felnőtt Európa-bajnokságon bronzérmes váltót erősített, idén a milánói vk versenyen pedig második lett a 200 méteres „sprint” számban, a szegedi U23-as kontinensversenyen pedig kajak kettesben negyedik helyezett. Az Európa-bajnokságon egyesben a hatodik helyen ért a célba.
Farkasdi Ramóna, aki szintén kajak egyest nyert a szingapúri csúcstalálkozón, 2011-ben továbbra is az ifjúságiak mezőnyében világbajnoki aranyérmet nyert az 1000 méteren, és győzött a felnőtt maratoni Világkupán párosban is, méghozzá az elképesztően hosszú 25 kilométeres küzdelemben. Ez utóbbi sikerét egy évvel később megismételte. Kiemelkedő teljesítményei közé tartozik a 2012-es U23-as Eb-győzelme is.
Ami pedig a szingapúri ezüst- és bronzérmeseket illeti, többségük új korosztályában is kiválóan teljesít. Az ifjúsági olimpián második helyre került Földházi Zsófia öttusázó tavaly, illetve az idén kétszer nyert junior világbajnokságot, 2013-ban pedig felnőtt Európa-bajnoki aranyat. Az úszó Olasz Anna nyílt vízen már nyert Európa-kupát, idén pedig szép reményekkel rajtolhat Berlinben. Reményt keltően alakul a diszkoszvető Váradi Krisztina és a kalapácsvető Töreky Balázs pályafutása is, akik közül utóbbi négy év alatt 11 métert javított a legjobb eredményén. És nem maradhat ki az összeállításból az ökölvívó Harcsa Zoltán neve sem, aki már Szingapúrban is érmes volt, ahogy a tavalyi felnőtt Európa-bajnokságon is.
(Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)
Keresés