A magyar síugró túl van a rehabilitáción, célja a pjongcsangi olimpia
Az ifjúsági olimpikon síugró Vörös Virág a sérülését követően túl van a rehabilitáción, a kőszegi sportoló Molnár Lászlóval újra készül a versenyekre; céljuk pedig nem más, mint kijutni a 2018-as pjongcsangi téli olimpiára.
„Vörös Virággal dolgozunk. Műtéten, kórházi rehabilitáción túl van már. Jelenleg gyógytorna és mellette edzés velem az Elixir fitnessben, Kőszegen. Újra megerősödve fogunk visszatérni a nyáron, célunk a 2018-as téli olimpia” - osztotta meg közösségi oldalán Molnár László.
Tavaly, szeptember végén arról számoltunk be, hogy karnyújtásnyira került Vörös Virág számára a 2018-as pjongcsangi téli olimpia, miután remek nyári versenyidőszakot zárt a magyar síugró. Mint akkor megírtuk, a fiatal sportoló sikert sikerre halmozott a hónapok során, augusztus elején pedig megkoronázta teljesítményét: előbb a hat versenyből álló OPA FIS versenysorozaton szerzett négy győzelmet Németországban, majd pontszerző helyen végzett a kontinentális kupán. A németországi Oberwiesenthalban rendezett kontinentális kupán Virágnak olimpiai és világbajnokok között sikerült helytállnia, ahol 78 méteres ugrással a pontszerző, 29. helyen végzett, ami világkupa-kvalifikációt ért, s az így kiharcolt két kontinentális kupaponttal jogot szerzett arra, hogy részt vegyen a világ- és kontinentális kupasorozat valamennyi állomásán; ezzel elérhető közelségbe került a 2018-as pjongcsangi téli olimpián való részvétel is, ahol harmincöt női versenyző kap kvótát.
A 17 esztendős, szombathelyi születésű sportolót azonban késő ősszel nem kísérte tovább a szerencse. A Magyar Sí Szövetség novemberi sajtótájékoztatóján a közelmúltban elhunyt Kovács Barnabás északi szövetségi kapitány számolt be honlapunknak arról, hogy a síugró egy versenyen bukott és olyan súlyos keresztszalag-sérülést szenvedett, hogy meg kellett operálni; nyolc hónapos kihagyás vár rá, pedig ő idén akár vk-versenyeken is indulhatott volna.
A női síugrás Szocsiban szerepelt először a téli olimpia programjában, majd Lillehammerben az ifjúsági korosztályban is kiírták a szakág versenyeit. Az első - e tekintetben sporttörténelmet író - magyar női síugró Vörös Virág, akit az a megtiszteltetés is ért, hogy a megnyitón ő vihette a magyar zászlót. A játékokon végül 13. lett. A többszörös stájer bajnok a magyar síugrás nagy reménysége. Tagja volt a 2015-ös EYOF-csapatnak is, akkor a 22. helyen zárt.
„A szüleim által kerültem a sportágba. Nekik volt egy ismerősük, aki Kőszegen edző. Mindenképpen szerettem volna valamit sportolni, ők együttesen javasolták, hogy menjek el egy edzésre, és beleszerettem. Először még nem mentem fel a nagysáncra, a kisebbekről kezdtem az ugrást, fokozatosan tértem át a nagyobbakra. Nagyon megtetszett, és nem félek a magasságtól. Bátornak kell lenni, de nagyon jó repülni!" - nyilatkozta Virág korábban a mob.hu-nak.
(MOB, fotó: Facebook, siugraskoszeg.hu)
Keresés