A MOB elnöksége elfogadta a Buenos Aires-i beszámolót
Kulcsár Krisztián vezetésével ülést tartott december 3-án a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége, mely többek közt a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiát is napirendre tűzte. A MOB elnöke tájékoztatást adott az előző, október 31-ei ülés óta eltelt időszak aktualitásairól is.
Az ülésen részt vett Habsburg György, a MOB nagykövete is, akit a MOB elnöke külön üdvözölt.
Kulcsár Krisztián beszámolt arról, hogy hivatalos találkozón vett részt Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszterrel és Tarlós István főpolgármesterrel is. A sportvezető a nemzetközi ügyekről is tájékoztatást adott. Beszámolt az Európai Olimpiai Bizottság Spanyolországban rendezett, marbellai, 47. közgyűléséről, és gratulált a hazai kajak-kenu szövetségnek a nemzetközi szervezet Budapesten rendezett kongresszusához. Elmondta, hogy magyar delegáció vett részt a múlt héten Tokióban, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) 23. közgyűlésén. Kulcsár Krisztián arról is beszélt, hogy a NOB elismeréssel nyilatkozott az Aján Tamás vezette Nemzetközi Súlyemelő Szövetség doppingellenes tevékenységéről. Mivel az ANOC első embere, Sejk Ahmad Al-Fahad Al-Sabah korrupciós botrányba keveredett, lemondatták elnöki tisztéről és megfosztották NOB-tagságától is.
A grémium elfogadta a Buenos Aires-i, 3. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok beszámolóját. Az eseményről Fábián László sportigazgató és Dósa Viktória csapatvezető adott rövid összefoglalót. A dokumentum emlékeztet, hogy az éremtáblázaton az országok között a 4. helyen végeztünk 12 arany-, 7 ezüst és 5 bronz-, összesen 24 éremmel. A nem hivatalos pontversenyben 6-ok lettünk (a MIX-eredmények figyelembe vétele nélkül). A célként meghatározottnál lényegesen több, 20 sportágban jutott ki magyar versenyző az ifjúsági olimpiára. A 79 magyar fiatal közül 27 nyert érmet, a pontszerzők száma 57 fő (MIX-eredmények nélkül). Az eseményen 206 ország 3998 versenyzője vett részt; 32 sportág 36 szakágában összesen 241 számban osztottak érmet. A következő, 2022-es nyári ifjúsági olimpia helyszíne Dakar lesz. A NOB által újragondolt koncepció első állomása a 2020-as, lausanne-i téli ifjúsági olimpia lesz, ahol a már megváltozott részvételi feltételekkel kell számolnunk.
A grémium eredményességi támogatások tekintetében is döntött birkózás és ökölvívás sportágakra vonatkozóan.
Elfogadták a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja támogatására tett javaslatot is. A MOB évek óta patronálja a klub működését, szakmai feladatait. A klub összefogja a magyar olimpiai mozgalom kiemelkedő alakjait, ápolja az olimpiai hagyományokat. A szervezet fő feladatának tartja a sport, az olimpiai mozgalom népszerűsítését.
A MOB elnöksége elfogadta a testület 2019. évi első féléves munkatervét, benne az ülések és a közgyűlés tervezett időpontjait és napirendi pontjait is.
Fazekas Attila, az EMMI sportigazgatásért és sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkára az olimpiai életjáradék tervezett változtatásairól adott tájékoztatást.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés