A novemberi közgyűlésről és a párizsi olimpiáról is tárgyalt a MOB elnöksége
A november 26-ai közgyűlés napirendi pontjait, a párizsi olimpia prognózisát és a jövő évi olimpiai jellegű multisporteseményeket is napirendre tűzte a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége a november 9-ei ülésén. Az eseményen egy rövid ceremónia erejéig Japán magyarországi nagykövete is megjelent.
Az ülés elején Fábián László főtitkár elmondta, hogy az egészségügyi okokból hiányzó dr. Kamuti Jenőt a közelmúltban a rehabilitáció során meglátogatta, és többhetes kórházi ellátás után már javulás tapasztalható a Nemzet Sportolójánál.
Az első napirendi pontban Gyulay Zsolt a szeptember 14-e óta eltelt időszak eseményeit ismertette. A prágai fórummal az utolsó állomásához érkezett október közepén a fenntarthatósági Erasmus+ ASAP (As Sustainable As Possible) projekt, amin a cseh, a szlovák, a német, a finn és dán nemzeti olimpiai bizottság szakemberei mellett a MOB-ot Pignitzky Dorottya és Szakolczai-Sándor Kristóf képviselte; ide tartozik, hogy elkszült a MOB Fenntarhatósági Stratégiája. A sportdiplomácia területén megbeszélések folytak az Üzbég és a Montenegrói Olimpiai Bizottság vezetőivel, a MOB együttműködési megállapodást kötött az Indonéz és a Dél-koreai Olimpiai Bizottsággal. Gyulay Zsolt, Fábián László és dr. Bartha Csaba sportigazgató helyszínbejáráson vett részt Párizsban, ahol találkoztak Magyarország párizsi nagykövetével, Habsburg Györggyel is, Tóth Anita kommunikációs igazgató a sajtóattasék találkozóján képviselte a magyar delegációt. A főtitkár az ANOC (Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége) szöuli, a sportigazgató az Európai Olimpiai Bizottság olümpiai kongresszusán (Szarka Tündével) képviselte a MOB-ot, majd Fábián László sportdiplomáciai találkozón vett részt Vietnamban is. Küldöttségünk (Tor Tamás, Szarka Tünde és Pignitzky Dorottya) ellátogatott a jövő évi téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál csapatvezetői értekezletére, illetve az Európa Játékok Koordinációs Bizottságának ülésére, melynek tagja Gyulay Zsolt is. A MOB a Hotel Héliában főtitkári értekezletet tartott a 2023-as multisporteseményekről és a MOB marketing-tevékenységéről; az eseményen a Sportkórház képviseletében dr. Toman József főorvos egészségügyi vonatkozásokról tájékoztatott. Gyulay Zsolt megbeszélést folytatott Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterrel és Fürjes Balázzsal, akit Thomas Bach NOB-elnök javaslatára beválasztottak a 2032-es bisbane-i olimpia Koordinációs Bizottságába. Schmitt Pált az Európai Olimpiai Bizottság tüntette ki, a szörfkapitány Utassy Lorándot pedig ismét a Nemzetközi IQ Foil Osztályszövetség Végrehajtó Bizottságába választották. Partnerségi tekintetben kiemelkedik, hogy szándéknyilatkozatot írt alá a Samsung Electronics Magyar Zrt. a Magyar Olimpiai Bizottsággal, kifejezve, hogy 2023-tól támogatja a MOB munkáját; továbbá hamarosan az MTVA-val is szorosabbra fűzi együttműködését az olimpiai bizottság. A MOB-iroda új munkatárssal bővült: a nemzetközi csapatot erősíti a korábbi válogatott jégkorongozó, Szuper Levente. Kegyeleti szempontból kiemelendő a MOB halottak napi farkasréti eseménye; a Bajnokok Emlékfalán 169 név szerepel, ennyi magyar olimpiai bajnok hunyt el.
Az elnökség meghatározta a 2022. november 26-ai közgyűlés napirendi pontjait is. Téma lesz többek közt a 2023-as téli és nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, valamint a 2024-es párizsi nyári olimpia is. A közgyűlésen az új alapszabály értelmében újra összeállhat a „magyar sport parlamentje”. Gyulay Zsolt azt mondta, a tagszervezetek igen lelkesen delegálják a küldöttjeiket, a tagság 127 fős lehet, létszámban már jól állunk, közel 100-an már megkapták a nyilvántartásba vételről szóló visszaigazolást.
A grémium megbeszélésének egyik fajsúlyos témája volt a párizsi olimpia prognózisa, a 2024-es nyári olimpiai játékokkal kapcsolatos sportágankénti előrejelzések elfogadása. A MOB Sportigazgatósága a korábbi játékok előtt is elkészítette az előrejelzést az olimpiát megelőzően másfél-két évvel, így most Párizs esetében is. Dr. Bartha Csaba elmondta, hogy egyelőre csak nagy szórással lehet – főleg a csapatsportok még bizonytalan kvalifikációja és a Covid-világjárványból adódó későn kialakuló kvalifikációs rendszerek miatt – meghatározni a várható létszámot. „Alapszabályi kötelezettségünk az olimpiákat illető technikai részleteket is áttekintő sportági konzultáció, ami alapján elkészítjük az előrejelzést, és azt a MOB közgyűlése elé terjesztjük. Erre azért is van szükség, hogy a MOB csapatirodája a lehető legmagasabb színvonalon ki tudja szolgálni a játékok alkalmával a sportolókat, és az oda vezető úton segítsen, amiben szükséges” – emelte ki a sportigazgató.
Napirenden voltak a 2023-as multisportesemények is, az elnökség elfogadta az azokkal kapcsolatos irányelveket, célkitűzéseket. A Sportigazgatóság által készített szakmai anyagokat előzőleg a MOB Sportszakmai Bizottsága is megtárgyalta, és az elnökség elé javasolta. Dr. Bartha Csaba hangsúlyozta, hogy sok bizonytalanság van még az Európa Játékok és a Strand-világjátékok körül, szinte naponta kapnak információkat változtatásokról, sportágak be- illetve kikerüléséről, ezért a tervezés még elég nehézkes. A XVI. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált az olaszországi Friuli Venezia Giulia régióban rendezik 2023. január 21. és 28. között; a XVII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak a szlovéniai Maribor ad otthont 2023. július 23. és 29. között; Kis-Lengyelország (Malopolska) több települése, köztük Krakkó lesz a helyszíne a 2023. évi III. Európa Játékoknak 2023. június 21. és július 2. között; a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége (ANOC) 2023. augusztus 5. és 12. között rendezi az indonéz szigetvilágban, Balin a II. Strand világjátékokat (World Beach Games, WBG).
A testület elfogadta a 2023-as téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon résztvevő küldöttség összetételére vonatkozó javaslatot is; az olaszországi eseményre várhatóan 22 magyar sportoló fog kiutazni.
Az eredményességi támogatásokkal kapcsolatos döntések atlétika, birkózás, ökölvívás, öttusa, sportlövészet, úszás és vízilabda sportágakra terjedtek ki.
Az ülésen részt vett Schmidt Gábor, a HM Sportért Felelős Államtitkárságának helyettes államtitkára, aki röviden beszámolt a sportirányítás aktualitásairól, az átalakítás folyamatairól, melyről dr. Schmidt Ádám államtitkárral csütörtökön fognak nyilvánosan is tájékoztatást adni. „Nagyon jól tudunk együttműködni a Magyar Olimpiai Bizottsággal, a szervezet vezetőivel hetente akár többször is tárgyalóasztalhoz ülünk a különböző konzultációk, megbeszélések során, igen konstruktív a közös munkánk az új struktúrában” – hangsúlyozta a sportvezető, aki korábban a MOB alelnöke is volt.
Az esemény ünnepélyes pillanataként Ohtaka Masato, Japán magyarországi nagykövete oklevelet és kitüntetést adott át dr. Wladár Sándor elnökségi tagnak Koriyama-tartomány elismeréseként, hiszen a magyar úszók a játékok előtti edzőtáborozások alkalmával igencsak belopták magukat az ott élők szívébe. A diplomata gratulált a Magyar Úszó Szövetség első emberének a Tokióban elért olimpiai és paralimpiai úszósikerekhez, majd átadta a japán, koriyamai emberek üdvözletét; köszönetet mondott azért, hogy a magyar úszók a sportág népszerűsítése mellett a térségben is erősítették a japán-magyar kapcsolatokat.
A MOB közgyűlését 2022. november 26-án, szombaton 10 órától rendezik.
(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés