A pekingi olimpia beszámolóját is tárgyalta a MOB elnöksége
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége március 9-én először ült össze a január 29-én megválasztott Gyulay Zsolt vezetésével. A napirendek közt a februári pekingi téli olimpia és a márciusi, finnországi téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál is szerepelt. Deutsch Tamás alelnök magyar szempontból „minden idők legsikeresebb téli olimpiájához” gratulált mindenkinek: sportolóknak, edzőknek, sportszakembereknek, és a MOB minden munkatársának.
A pekingi téli olimpia beszámolóját Fábián László sportigazgató terjesztette elő. Emlékeztetett a történelmi sikerekre, a nem mindennapi nehézségekkel zsúfolt kvalifikációs időszakra, a nagyon szigorú, buborékrendszerű lebonyolításra. Elmondta, hogy most egy rövid szakmai anyag került az asztalra, amit a részvétellel kapcsolatos jelentéssel a MOB közgyűlése fog tárgyalni az elnökség előterjesztésére.
A játékokon résztvevő Gyulay Zsolt köszönetet mondott a csapatiroda helyszíni működéséért, külön Vékássy Bálintnak, aki mint új elnököt „számos sportdiplomáciai, nemzeti olimpiai bizottsági kapcsolathoz hozzásegítette, bemutatva a nemzetközi olimpiai mozgalom jeles szereplőit”. A MOB alelnökeként tartózkodott Pekingben Schmidt Gábor is, aki – kajak-kenus sportvezetőként ciklusok óta vesz részt az olimpiákon – azt mondta, „rendkívül felkészült, profi szervezésnek” volt tanúja, és egyben kiemelte a helyszíni magyar csapatiroda „példaértékű segítségét”.
Az elnökség megvitatta a pekingi olimpián résztvevő sportolók sajtóban megjelent aggályait is. Az ülésen jelenlévők és a játékokon résztvevő sportvezetők számára a valóság jóval árnyaltabbnak tűnik, és kezdeményezték a téma megfelelő fórumokon való átbeszélésének lefolytatását.
A tagok döntöttek az idén márciusi, a finnországi Vuokattiban megrendezésre kerülő téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon résztvevő magyar küldöttség összetételéről, és annak kötelező védettségéről. Az eseményre 30 magyar sportoló utazhat; a versenyzők alpesi síben, női jégkorongban, rövidpályás gyorskorcsolyában, műkorcsolyában és snowboardban fognak megmérkőzni Európa legeredményesebb ifjúsági korú téli sportolóival. A női jégkorongozók az oroszok – fegyveres konfliktus miatti – távoltartása után kapták meg a meghívót; a 200 százalékkal megnövekedett magyar csapathoz a MOB-iroda villámgyorsan alkalmazkodott, előkészítve a kinti szereplést.
Az elnökség támogatta Fábián László főtitkári kinevezését. Az olimpiai bajnok öttusázó sportigazgató április 1-től látja el a főtitkári feladatokat. Döntöttek a Budapesti Olimpia Bizottság elnökének személyéről is: Szalay-Berzeviczy Attilát lemondását követően dr. Bényi Szabolcs – korábbi MOB-tag, a Magyar Evezős Szövetség egykori elnöke és a MOB Gazdasági Bizottságának tagja – váltja. A mandátum lejárta után, a következő 4 évre újra megszavazták a Sport Állandó Választottbíróság elnökének dr. Nébald Györgyöt; tagjainak dr. Bánáti Jánost, dr. Czermann Jánost, dr. Dávid Gyulát, dr. Farkas Attila Eriket, dr. Ferenczi Enikőt, dr. Horváth Gábort, dr. Máté Pétert, dr. Mikó Zoltánt, dr. Murányi Zsoltot, dr. Parti Ágnest, dr. Pákay Pétert, dr. Pintér Aurélt, dr. Székely Attilát, dr. Szűcs Ernő Pétert és egyetlen új tagként dr. Schmidt Beatrixet.
(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés