Aktív magyar részvétel az Európai Olimpiai Bizottság munkájában
Története során első online közgyűlését rendezte november 27-én az Európai Olimpiai Bizottság. A szervezet központjából, Rómából közvetített eseményen részt vett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Vékássy Bálint főtitkár is. A magyar sportvezetők több területen is kezdeményező szerepet töltenek be a kontinentális szervezet életében. Az online közgyűlést köszöntötte Thomas Bach is, napirendre került az új alapszabály és a készülő stratégia mellett többek közt Tokió és a 2025-ös EYOF-ok is.
Az EOC 49. közgyűlését a dán Niels Nygaard megbízott elnök vezette. Az eseményről Vékássy Bálint adott tájékoztatást.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach nyitóbeszédében a tokiói olimpia előkészületeinek aktualitásait ismertette. Kifejtette, hogy a munkák jól haladnak. Elmondta, hogy a japán fővárosban mindenképp megrendezik 2021-ben a nyári játékokat, a koronavírusjárvány miatti körülményekről majd januártól adnak információkat. A német sportdiplomata – aki néhány nappal ezelőtt járt a szigetországban – úgy fogalmazott: „mozgó célpontra lövünk" - utalva a folyamatosan változó helyzetre.
Magyar szempontból is jelentős napirendnek számított a módosított alapszabály ismertetése és elfogadása. Az előkészítésben öt ország (Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Románia és Magyarország) képviselői vettek részt, a munkacsoportot Kulcsár Krisztián koordinálta. A jelentősebb változtatások az olimpiahalasztással és az EOC elnökségi tagjainak a szervezet vezető testületéből bármely okból történő kiválásával kapcsolatosak. Előbbi a tokiói olimpia elhalasztása, utóbbi pedig az előző elnök, a szlovén Janez Kocijančič halála miatt lett aktuális. A változtatásokat a közgyűlés teljes egyetrértéssel elfogadta.
Szintén alapszabályt érintett az Ír Olimpiai Bizottság javaslata, amelyet megszavazva a közgyűlés arról döntött, hogy a jövőben az elnökségi tagok legalább 30 százaléka nő kell, hogy legyen. Ez a 15 fős vezető testületben legalább 6 tagot jelent. Ez a módosítás a következő, 2021 áprilisára tervezett tisztújító közgyűlés után lép majd életbe. A szervezet 50. közgyűlésére Athénban kerülhet majd sor.
Magyar vonatkozása is van a szervezet készülő stratégiájának is, melyet a szerb Djordje Visacki ismertetett. A közgyűlés felhatalmazást adott az előkészítő csapatnak a 2030-ig tervezett koncepció kidolgozására, melynek 2021-ben el kell készülnie. A hatfős munkacsoportnak Kulcsár Krisztián is tagja.
Napirendre kerültek a 2025-ös Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválok (EYOF) is; a télinek a grúziai Borjoni és Bakuriami ad otthont, a nyári esetében a csehországi Brno látja vendégül a kontinens legeredményesebb fiatal sportolóit.
A 2023-as, 3. Európai Játékok előkészületeiről a török Hasan Arat, a koordinációs bizottság elnöke adott tájékoztatást.
A görög Spyros Capralos, a Görög Olimpiai Bizottság első embere, a NOB hellén tagja bejelentette, hogy a tisztújítás során indulni fog az Európai Olimpiai Bizottság elnöki posztjáért.
Az eseményen az olasz Raffaele Pagnozzi köszönetét fejezte ki a résztvevőknek, továbbá az olasz partnernek a szervezésben való közreműködésért.
Emlékeztetőül: magyar vonatkozása van annak is, hogy a világbajnoki bronzérmes gátfutó Baji Balázs tagja az EOC Sportolói Bizottságának.
(MOB; fotó: eurolympic.org)
Keresés