Az Európai Olimpiai Bizottság elnöke bizakodó a jövő nyári Európa Játékokkal kapcsolatban
Janez Kocijančič, az Európai Olimpiai Bizottság elnöke március 1-jén Fehéroroszországban járt, hogy a fővárosban egyeztessen az ország miniszterelnökével, Alexander Lukashenko-val. A találkozó témája a 2019. június 21. és 30. között megrendezendő minszki II. Európa Játékok volt. „Az Európai Olimpiai Bizottság teljes mértékben elégedett az eddig látottakkal. Optimistán és bizakodva tekintünk a játékok felé, mivel a rendezvény szervezésében nagy tapasztalattal és komoly szaktudással rendelkező szakemberek vesznek részt. Személy szerint alig várom a jövő évi nyitóünnepséget” – nyilatkozta a szlovén sportvezető.
Kocijančič emellett gratulált a fehérorosz miniszterelnöknek az ország sikeres phjongcshangi szerepléséhez: „Gratulálok a fehérorosz csapatnak, hiszen 15. helyen végeztek az olimpiai éremtáblázaton, ami egy nagyszerű eredmény. Ez is mutatja, azt a komoly munkát, ami a sport területén zajlik Fehéroroszországban, mind sportszakmai, mind szervezési téren. Ez is megerősít minket abban, hogy jó kezekben van az Európai Játékok szervezése” – tette hozzá.
(president.gov.by, fordította: MOB/Szakács Dávid)
Keresés