Az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz lesz az olimpia első magyar indulója
Az olimpia megnyitójának napján, július 23-án magyar idő szerint 1:30 órakor rajtol az evezős olimpiai program a férfi egypár versenyszámával. A mezőnyben ott lesz Pétervári-Molnár Bendegúz is.
Az íjász Balogh Mátyással elsőként költözött be a magyarok közül az olimpiai faluba.
Ő lesz az első magyar indulója az olimpiának. Már túl van az első edzésen is a Sea Forest Waterway evezőspálya vízén.
2021 áprilisában az európai olimpiai kvalifikációs versenyen harcolta ki az indulás jogát egypárban. Az olimpia 32 indulóját hat előfutamba sorolják. A futamok beosztását július 21-én 8:30-kor (magyar idő) készítik el.
Bendegúz a második olimpiáján indul. Rióban a C döntő második helyén végzett, ami összesítésben a 14. helyet jelentette a számára. Most szeretne előrébb végeznie, és mint mondta, pontszerző helyet tűzött ki végső célként.
A Magyar Olimpiai Csapat összetétele és a magyarok programja is elérhető honlapunkon.
(MOB; fotók: MOB/Szalmás Péter)
Keresés