Az EYOF sikeres judosai a cadet vb-n folytatják Chilében
Tíz érmet, közte 3 aranyat szerzett a győri EYOF-on a fiatalok judo válogatottja. Ezzel nem ért véget versenyzőink nemzetközi megmérettetése. Augusztus 9-13 között Santiago de Chile-ben rendezik a Cadet egyéni és csapat világbajnokságot, ahol az EYOF csapat hat fiú és öt lány indulója is tatamira lép.
5 kontinens 68 nemzetének 441 sportolója vesz részt a világbajnokságon.
A vb keret Győrött maradt, csak az EYOF csapat ünnepélyes fogadtatására utazott fel pár órára Budapestre, majd ismét visszatért a kisalföldi „fővárosba”, ahol megkezdődött az edzőtáboruk. Az elutazásig rohamléptekkel készültek az ifjúsági világbajnokságra és csak annyi ideig kaptak kimenőt, amíg átcserélték a cuccaikat.
Az EYOF első judós aranyérmét az 50 kg-os miskolci Feczkó Csanád szerezte. Augusztus 9-én, a vb első versenynapján ismét tatamira áll Chilében, és megcélozza második nyári aranyérmét.
– Szeretnék okot adni arra, hogy ismét meg kelljen keresniük – mondta viccesen Budapesten a média képviselőinek az EYOF csapat ünnepélyes fogadásán.
– Most, hogy diadalmaskodtam az EYOF-on, kicsit megkönnyítettem a majdani riválisaim dolgát. Ugyanis a világhálóra kikerültek a meccseim, így benne van a pakliban, hogy rám készülnek, kikockáznak. Igen ám, de ha valakinek széles a repertoárja, azaz nem csupán egyféle technikát képes bevetni, akkor ez a fiú nem kerül bajba. Elárulom: Chile fővárosában kicsit másképpen fogom előadni a tudományomat, mint azt Győrött tettem. Santiago miatt álltam meg csupán egyetlen napra, újra ugyanannyit gyakorlok, mint az elmúlt hetekben, hónapokban. Most az foglalkoztat erősen, hogy az EYOF után a tengerentúlon is sikerüljön a csúcsformámat adnom. Mivel százszázalékos garancia semmire nincs, ezért csak Dél-Amerikában derül majd ki, hogy mire leszek képes a világbajnokságon. - vélekedett esélyeiről a 17 éves judós.
Természetesen társai, az EYOF győztes Szeredás Botond és Sipőcz Richárd, az ezüstérmes Tóth Benedek és Kardós Timea, a dobogó harmadik fokára felálló Nerpel Gergely, Varga Brigitta, Özbas Szofi és Faragó Petra sem szeretne lemaradni az éremről Chilében.
A vb-n indulók: (zárójelben súlycsoportjuk, vastagon szedve az EYOF résztvevők)
Fiúk:Feczkó Csanád (-50), Vida András (-55), Naji Dávid (-55), Szeredás Botond (-60), Nerpel Gergely (-73), Tóth Benedek (-81), Tóth Csaba (-90), Sipőcz Richárd (+90)
Lányok:
Kardos Timea (-44), Klein Dorina(-44), Varga Brigitta (-48), Özbas Szofi (-52), Kármán Andrea (-52), Maróti Alexandra(-57), Nyíri Nikolett (-57), Faragó Petra (+70)
(MOB Fotó: Szalmás Péter)
Keresés