Az olimpiai kvótás vitorlázó Érdi Mária bronzérmes a német regattán
Az olimpiai kvótás vitorlázó Érdi Mária olimpiai és világbajnok mögött lett 3. a hagyományos Kieler Woche versenyen a laser radial hajóosztályban. Triatlonversenyzőink az elmúlt heti világbajnokság után Karlovy Varyban gyűjtöttek értékes pontokat az olimpiai kvalifikációs sorozatban. Sportági összefoglalónk következik.
Vitorlázás. A németországi Kielben megrendezett viadalon a laser radial hajóosztályban versenyző Érdi Mári a regnáló olimpiai és világbajnok mögött kiegyensúlyozott teljesítmény után végzett a harmadik helyen. 59 hajó indult a versenyen; a mezőny igen erős volt, hiszen a már olimpiai kvótával rendelkezők közül tizenegyen álltak rajthoz. A magyar klasszis a 11 futamból kétszer második volt, és egy kivétellel a további futamokban mindig az első tízben haladt át a célvonalon.
„Jól sikerült a felkészülésem, és így az Európa-bajnokság előtt különösen örülök annak, hogy sikerült a Kieler Wochén dobogóra állni. A szombati nap egy picit gyengébb volt, de összességében sikerült kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Egy futamtól eltekintve, végig TOP 10-es eredményeim voltak” – mondta Érdi Mária.
Az idei Európa-bajnokságot Lengyelországban rendezik meg október 9. és 16. között. Eredetileg Görögország adott volna otthont a kontinensbajnokságnak, a változtatásról hetekkel ezelőtt döntött a nemzetközi szövetség.
A kieli verseny eredményei itt megtalálhatóak.
Triatlon. Az elmúlt hétvégén Hamburgban, a világbajnokságon versenyeztek a triatlonisták, egy héttel később pedig Karlovy Varyban rendeztek világkupa-viadalt, ahol a világbajnoki címét megvédő francia Vincent Luis végzett az élen. Bicsák Bence szerepelt a legjobban a három magyar induló közül az ötödik helyet megszerezve.
Az esemény eredményközlője szerint Luis 1:52:14 óra alatt teljesítette az 1500 méter úszásból, 40.8 kilométer kerékpározásból és 10 km futásból álló távot, Bicsák Bence 52 másodperccel lemaradva ért célba. Lehmann Csongor kilencedikként zárt, a győztestől 1:33 perccel elmaradva. A versenyt húsz triatlonos nem tudta befejezni, közülük 19, így a harmadik magyar induló, Dévay Márk is a második szám, a hétkörös kerékpározás utolsó részében tömeges bukás szenvedő alanya lett, és feladni kényszerült a viadalt.
„Nagyon örülök ennek az eredménynek, mert a verseny minden szegmensében jól teljesítettem, s ha a futás elején nincs egy nagy baki, akár a dobogóért is küzdhettem volna a belga sráccal. Sajnos a futás során, úgy nyolcszáz méternél elém vágott a kísérőmotoros, akinek nekimentem, pedig Geenstől és Murraytől csak tíz méter választott el akkor, ami így hirtelen ötvenre nőtt. A végén bocsánatot kértek tőlem a szervezők, de megvallom, idegből futottam, mert akár dobogós is lehettem volna. Nagyon sajnálom, ami Dévay Márkóval történt, mert ezen a versenyen bizony három magyar is a legjobb tíz között lehetett volna" – mondta Bicsák Bence, aki az eredményével megerősítette helyét az első 10 között az olimpiai kvalifikációs ranglistán.
A világkupafutam eredményeit itt megtalálják.
(MOB-összeállítás; fotók: hunsail.hu, triathlon.org)
Keresés