Az olimpiára készülő Vörös Virág először indul téli síugró világkupán
Magyar résztvevővel rajtol a női síugrók világkupa-sorozata a norvégiai Lillehammerben. Vörös Virág csütörtökön a kvalifikációban vívhatja ki részvételét a versenyre. A szezonban a fő célja a kvótaszerzés a februári téli olimpiai játékra, valamint a minél sikeresebb szereplés a világkupákon.
A síugró Vörös Virág egy évvel ezelőtt sporttörténelmet írt, amikor is szenzációs szerepléssel versenyeket nyert az Alpencup-sorozatban, majd megszerezte első pontjait a Kontinentális Kupában is. Ezzel belépett a síugrók világának elitjébe, és indulási jogot szerzett a világkupa-, valamint a Nyári Grand Prix futamokra. Azonban egy súlyos térdsérülés keresztülhúzta terveit. A tavaly szeptemberben elszenvedett keresztszalag-szakadása után műtét, majd rehabilitáció következett, így a teljes téli szezont ki kellett hagynia. De nyár elejére sikerült visszanyerni kondícióját, technikai felkészültsége is folyamatosan javult, így megkezdhette a versenyzést. Az igazi megmérettetés most következik: a 18 éves magyar síugró csütörtökön vág neki első téli világkupaversenyének, melyet a norvégiai Lillehammerban rendeznek. A helyszín nem ismeretlen számára, ugyanis 2016-ban az ifjúsági téli olimpián már versenyezhetett itt. A kőszegi sportoló célja, hogy a kvalifikációból bekerüljön a fő versenyre, másrészt, hogy a következő versenyein kivívja a részvételt a téli olimpiára.
Síugrónk felkészítésébe egy szlovén edző, Vasja Bajc is bekapcsolódott. Vörös Virág a közös munkával és első téli világkupa-szereplésével kapcsolatban is bizakodó. „Már két edzésen túl is vagyok itt Lillehammerban, ahol az elsődleges célom a kvalifikációs futamból bekerülni a versenyre, vagyis a 40-be kerülés. Ez a világkupa-sorozat első helyszíne, szóval elég sok versenyzőre számítok. Biztos, hogy nem lesz egyszerű, de hiszek a továbbjutásban, mivel az edzésugrásaim elég jól sikerültek. Ha nem jön össze a kvalifikáció, akkor sem csüggedek, van még több verseny is, ahol indulhatok. Vasja Bajc az új szlovén edzőm, akivel egy hónapja készülök. Nagyon sok mindenkivel dolgozott már együtt, rengeteg tapasztalata, kapcsolata van, és jól megértjük egymást. Nagyon alaposan figyel minden mozdulatomra. Ha valamit rosszul csinálok, elmagyarázza, miért, ha jól, akkor is. Mivel fizikálisan kiváló formában vagyok, ezért leginkább a technikára koncentrálunk. Nagyon tetszik a lillehammeri sánc, és a környék is nagyon szép. Ez már a második alkalom, hogy itt lehetek, és remélem, lesz meg több is” – mondta Vörös Virág.
Amint a szocsi téli olimpián, úgy a 2015-ös Téli Ifjúsági Európai Olimpiai Fesztiválon is első ízben szerepelt női síugrás a programban. Vörös Virág, mint első magyar induló, ezzel mondhatni, történelmet írt. Molnár László kőszegi tanítványa 22. lett.
(Magyar Sí Szövetség-MOB, fotó: MOB/dr. Nagy Zsigmond)
Keresés