Bajnok Eszter bronzérmes hármasugrásban
A hármasugró Bajnok Eszter a szám fináléjában új egyéni, egyben országos ifjúsági csúccsal szerezte meg a bronzérmet a nanjingi ifjúsági olimpián.
Hétfőn igen korán keltek az atléták az olimpia faluban, hiszen helyi idő szerint már reggel 9 órától kezdődtek a sportág döntői.
A szokatlan kezdés szemmel láthatóan nem zavarta a kaposvári Bajnok Esztert, aki az első sorozat második ugrójaként 12.34 méterrel mutatkozott be, s ezzel a sorozat végén a negyedik helyen állt.
Másodikra is javított (12.75m), míg a harmadik ugrásánál 13 m fölé repült. Az eredményjelző 13.01 m-t mutatott, ami új egyéni csúcsa. A korábbi rekordját, 12.92 m-t még a bakui olimpiai
kvalifikációs versenyen érte el.
Később ezt a távolságot ketten is új egyéni rekorddal túlszárnyalták, így a győztes francia Yanis E. Davis (13.33) és a második ausztrál Tay L. Clark (13.06) mögött a magyar lány a harmadik helyet szerezte meg. Ez a Magyar Csapat 24. érme az olimpián. (A magyar dicsőségtáblát itt megtekinthetik)
A nap folyamán még két atlétánk verseng a stadionban, a gerelyhajító Schmölcz Márk Xavér és a 2000m akadályfutó Tóth Lili Anna.
További magyar érdekeltség lesz az ökölvívó szorítóban, ahol Könnyű Richárd (60 kg) a bronzéremért mérkőzik meg ukrán ellenféllel. Két másik bokszolónk, Tóth Richárd (64 kg) és Komor László (+91 kg) az ötödik helyért csatázik.
Kosárlabdázó lányaink a nyolc közé jutásért Egyiptom, fiaink pedig Oroszország ellen lépnek pályára.
(Fotók: Szalmás Péter)
Keresés