Balatonman 2013 - Szombaton rendezik a középtávú triatlon országos bajnokságot
Rekord nevezői létszám lesz a Balatonman-en. Ez annyit jelent, hogy csaknem ezer triatlonos indul Balatonfüreden.
Több mint 150 önkéntes dolgozik az esemény gördülékeny lebonyolításán. 3000 liter víz, 1500 liter izotóniás ital, 3 frissítő állomás, 200 kg banán, több millió kalóriát tartalmazó gél és energiaszelet áll az indulók rendelkezésére.
A szervezők már az utolsó simításokat végzik a triatlon fesztiválon, a résztvevők pedig már a finisben vannak a felkészüléssel. Immár második alkalommal rendezik meg a balatonfüredi sporteseményt, június 15-én várják majd a versenyezni vágyókat a gyönyörű üdülővárosban. A klasszikus táv 3,8 kilométer úszást, 180 kilométer kerékpározást és 42,2 kilométer futást jelent. A prémium kategóriás verseny egyben Középtávú Triatlon Magyar Bajnokság is lesz. A 70.3 futamnak is nevezett kihíváson nem kisebb feladatra számíthatnak az indulók, mint 1,9 km úszásra, 90 km kerékpározásra és 21,1 km futásra.
Balzsay Károly is sokat edzett a megmérettetésre. Viszonylag rövid idő állt rendelkezésére, ezért a korábbi kétszeres profi ökölvívó világbajnok úgy döntött, hogy a fél ironman teljesítésére vállalkozik. A sportember már túl van első félmaratonján. Április 14-én, szintén Balatonfüreden teljesítette a távot a Maratonman-sorozat első állomásán. Elmondása szerint óriási volt a hangulat, és kellemes tempóban, mosolyogva futott. Abban bízik, hogy ezúttal is hasonló élményeket szerez majd.
„A frissítőkre nem lehet majd panasz, hiszen prémium kategóriás versenyről van szó, és az a cél, hogy a résztvevők a maximumon tudjanak teljesíteni” - mondja Zelcsényi Miklós főszervező. De nemcsak azokra gondolnak, akik a rajthoz állnak: szabadidős és családi programok is várják majd az érdeklődőket. A szervezők fontosnak tartják, hogy mindenki találjon kedvére való elfoglaltságot, és hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a triatlon nem csupán a szuperatléták sportja.
A triatlon fesztivál egyik csúcspontja a „Fáklyás Futam” elnevezésű verseny lesz. Sötétedés után a nevezők itt egy fáklyákkal kivilágított pályán futhatnak együtt az ország legjobb ironman versenyzőivel. A fáklyás futásra még mindig lehet nevezni. A Balatonman záróakkordjáról a Garami Funky Staff gondoskodik. Az ingyenes koncerten mindenki kiengedheti a fáradt gőzt.
(Forrás: nem olimpiai sportágak sajtószolgálata)
Keresés