Bieler nyert vasárnap Almatiban
A kazahsztáni Almatiban (Alma-Atában) folytatódott az északi összetett versenyzők világkupa-sorozata.
A vasárnapi Gundersen-versenyt az osztrák Christoph Bieler nyerte a japán Vatabe Akito és a cseh Miroslav Dvorák előtt.
Már a síugrás után is a tegnap harmadik Bieler állt az élen, egy 135 méteres ugrással, s 24 másodperces előnnyel vághatott neki a 10 kilométeres sífutásnak a síugrást szombaton megnyerő osztrák Mario Seidl előtt, míg a harmadik japán Kato Tajhej hátránya már 40 másodperc volt. Vatabe és Dvorák egy perccel később rajtolhatott.
Az osztrák nem engedte fel magára a többieket, hanem egyedül futotta végig a távot, és végül több mint négy másodpercet sikerült is megőriznie előnyéből az előző nap is második Vatabe Akito előtt, aki azért kilométerről kilométerre dolgozta le a hátrányát, de a második kör után már neki is egyedül kellett haladnia, s talán ennek köszönhető, hogy végül nem érte utol az éllovast.
Dvorák több mint tíz másodperces különbséggel követte a japánt, míg a szombati győztes Björn Kircheisen ezúttal az ötödik lett, honfitársa, Janis Morweiser mögött.
ÉSZAKIÖSSZETETT-VK, ALMATI (KAZAHSZTÁN)
GUNDERSEN-VERSENY: 1. Christoph Bieler (osztrák) 25:31.0, 2. Vatabe Akito (japán)+4.4, 3. Miroslav Dvorák (cseh) +17.5
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Eric Frenzel (német) 754, 2. Jason Lamy-Chappuis (francia) 653, 3. Bernhard Gruber (osztrák) 568
(Forrás: NSO)
Keresés