Bor Barna is kiesett, judósaink érem nélkül maradtak Rióban
A +100 kg-os súlycsoportban versenyző Bor Barna lépett utolsóként tatamira a magyar judósok közül a riói olimpián, de a nyolcaddöntőben búcsúzott, így érem nélkül maradtunk eme sportágban.
Bor Barna Faicel Jaballah ellen kezdte meg riói szereplését, utolsó éremesélyes magyar judósként. A paksi versenyző leszorította tunéziai ellenfelét, így ipponnal övé lett a győzelem, jöhetett a nyolcaddöntő és Alex García Mendoza. A kubai ellen kőkemény csatát vívott Bor Barna, sokáig úgy tűnt, hogy öt perc alatt nem is dől el a meccs. Tizennyolc másodperccel a vége előtt a brazil Edison Minakawa bíró megintette a magyar judóst, aki ilyen rövid idő alatt már nem tudott pontot érő akciót vagy intést kiharcolni, így kikapott, és befejezte olimpiai szereplését.
„Kiegyenlített mérkőzés volt, nem volt semmivel sem jobb, mint én... – mondta rendkívül csalódottan, könnyeivel küszködve Bor Barna a mob.hu-nak. – Nem azért intettek meg, mert passzív voltam, a kubait is meginthették volna az elején, ami járt is volna neki, mert sokkal több megindulásom volt. Ez tipikusan az, amikor hagyni kellett volna az aranypontig. Bírtam még, mentem volna, ezért vagyok egy kicsit kibukva, mert éreztem magamban, hogy meg tudtam volna csinálni. Azt gondolom, hogy a bíró belenyúlt a meccsbe, de ez van, ilyen a sport. Felkészülésem jól sikerült, látszott is, hogy bírom, csak nem tükrözte azt, hogy miért dolgoztam.”
„Nem ijedtem meg az ötkarikától, tudatos voltam, harmadik olimpián volt, tudtam, miért jövök, de valamiért mégsem jött össze... – tette hozzá at Atomerőmű judósa. – Hálás lehetek a sportnak, hogy rengeteget adott nekem, jó volt 10 millió emberért, Magyarországért, 22 ezer paksiért küzdeni.”
Bor Barna kiesésével a magyar judósok befejezték riói szereplésüket: Ungvári Miklós érte el a legjobb eredményt 5. helyével, mindhárom női versenyzőnk – Csernoviczki Éva, Joó Abigél, Karakas Hedvig – hetedik lett, míg Tóth Krisztián, Cirjenics Miklós, Csoknyai László és Bor Barna helyezetlen.
(Ilku Miklós jelenti Rióból, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés