Brassó és Lausanne pályázik a 2020-as téli ifjúsági olimpiára
Új területre érkezik az olimpiai mozgalom, mivel a 2020-as téli ifjúsági olimpia megrendezésére két olyan város pályázik, akik még nem rendeztek semmilyen olimpiai eseményt.
Brassó (Románia) és Lausanne (Svájc) pályáznak a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő téli ifjúsági játékokra, melynek a jelentkezési határideje november 28-án járt le.
„Örömteli számunkra, hogy ez a két város adta le a jelentkezését, hogy elvigyék az ifjúsági olimpia szellemét a városukba. Mindkét pályázó jelezte, hogy komoly érdeklődést mutatnak a rendezés iránt. Úgy gondolom, hogy a két város közti verseny szoros lesz, egészen a 2015-ös döntéshozatalig” – nyilatkozta Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.
Az ifjúsági olimpiák első téli kiadását még 2012-ben Innsbruckban rendezték, a második 2016-ban Lillehammerben lesz. Innsbruck rendezte amúgy az 1964-es és az 1976-os téli olimpiai játékokat, míg Lillehammerben 1994-ben volt.
Körülbelül 1000 sportoló vesz részt az ifjúsági téli olimpián, ami maximum tíz napig tart, és olyan időpontban tartják, ami a legjobban illeszkedik a sportágak naptárához, valamint a rendező város klímájához. A NOB arra ösztönzi a házigazdákat, hogy már meglévő helyszínen bonyolítsák le a versenyeket.
A következő határidő a 2020-as rendezéshez december 12-én lesz, amikor mindkét városnak le kell adnia a NOB által aláírt jelöltségi papírokat.
Várhatóan 2015. július-augusztus környékén dönt majd a NOB a végleges helyszínről.
Keresés