Bringás éremmel zártuk az ifjúsági olimpiát
Az érmek tekintetében a kerékpáros leányok - Vas Kata Blanka és Buzsáki Virág - öt számból álló csapatversenyében szerzett bronzzal zártuk az ifjúsági olimpiát szerdán. A magyar mérleg: 12 arany-, 7 ezüst- és 5 bronz-, összesen 24 érem. Minden napra jutott érem. Ez minden idők legjobb ifjúsági olimpiai szereplése. Csütörtökön már nem lépnek pályára fiataljaink, este záróünnepség...
A kerékpárosok befejező száma a kritériumverseny volt. Lányoknál Vas Kata Blanka kitűnően szerepelt, a mezőny élén végzett, amire maximális 100 pontot kapott; Buzsáki Virág 29. lett. A leány csapat az öt szám eredményei alapján a 3. helyen zárt, így bronzérmesek lettek. A fiúknál Fetter Erik a 32. lett, Fülöp Ádám nem ért célba; a csapat visszacsúszott a korábbi 3. helyről a pontszerző 5-re. A bronzérem kimagasló teljesítmény a magyar kerékpársport számára.
Strandröplabdában komoly reményekkel léptek a fiúk pályára – homokra – hiszen a bronzérem volt a tét. A Stréli Attila Bence, Hajós Artúr Dániel duó szépen menetelt a torna során, azonban szerdán a hazai pályán játszó argentin párossal nem bírtak. Az első szett elején még fej-fej mellett haladt a két páros, de a közönség biztatása olyan erőt adott a vendéglátó dél-amerikaiaknak, hogy 21-15-re mindkét szettet megnyerték.
A karatés Baranyai Zsófia a kumite -59 kilós mezőnyben az első találkozón szerb ellenfelétől, majd japán riválisától kapott ki. A magyar lány számára ezzel már biztossá vált, hogy nem lesz elődöntős. Zsófi a búcsúmérkőzésen biztosan verte az észt versenyzőt, ezzel csoportja harmadik helyén végzett.
Összesen 9 sportágban sikerült érmet nyerni (a magyarok 20-ban vettek részt az ifi olimpián): atlétikában, birkózásban, judóban, kajak-kenuban, öttusában, strandkézilabdában (leányok), tornában, úszásban és vívásban; ezekhez jön még az éremtáblába eredményeibe nem számító lovaglás és sportlövészet, melyekkel számolva a sportágak száma 11 (a mix csapatversenyek eredményeit nem vezetik a nemzetek közötti összesítésben).
A szingapúri éremtáblázaton 2010-ben 6 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel végeztünk, ha pedig számoljuk a vegyescsapatok eredményeit is, akkor a számsor 7-4-6; majd 2014-ben, Nanjingban 6 arany-, 6 ezüst- és 11 bronzérem lett a mérleg, a vegyescsapatok eredményeivel pedig 7-9-12.
A magyarok a szerdai versenynappal bezárólag 12 arany-, 7 ezüst- és 5 bronzérmet, összesen 24 medált nyertek Buenos Airesben; ehhez jön még a csapatversenyekben szerzett 3 mix-arany- és 1 ezüstérem (így 15, 8, 5 az érmek száma), amelyeket azonban nem számolnak a nemzetek közötti éremtáblázaton. A magyar dicsőségtábla itt megtekinthető. Magyarországot 20 sportágban 79 fiatal képviselte.
Itt olvasható a keddi (10.16.), a hétfői (10.15.), a vasárnapi (10.14.), a szombati (10.13.), a pénteki (10.12.), a csütörtök (10.11.), a szerdai (10.10.), a keddi (10.09.), a hétfő (10.08.) és a vasárnapi (10.07.) versenyek összefoglalója.
Csütörtökön a magyarok már nem lépnek pályára. A záróünnepélyt helyi idő szerint este fél nyolctól, (magyar idő szerint pénteken hajnali fél egytől) rendezik az argentin fővárosban, mely honlapunkon az Olympic Channel közvetítésével lesz látható.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés