Csapatvezetői tájékoztató Krakkóban
A 2023-as III. Európa Játékok csapatvezetőinek tartottak tájékoztatót Krakkóban november 8-9-én. A kétnapos tanácskozáson 45 ország mintegy 100 képviselője vett részt, köztük a magyar delegáció.
„Az első napon a főbb szervezési területekről hallgattunk meg előadásokat, például a logisztikáról, egészségügyről vagy éppen az akkreditációról. Értékes információkkal gazdagodtunk. Kiderült, mindezek a területek kihívás elé állítanak minden országot, hiszen összesen 11 városban rendezik a versenyeket és 7 sportolói falu biztosítja a mintegy 7 ezer sportoló és a delegációk szállását. A második napon a létesítményeket látogattuk meg, így megtapasztaltuk a térben és időben is jelentős távolságokat, amikkel majd nekünk is számolnunk kell” – számolt be az esemény után Tor Tamás.
A MOB Nemzetközi Osztályának munkatársa hozzátette: „a jelenlegi információk alapján 28 sportág versenyeit tűzik programra, ezek közül hat nem szerepel az olimpián. Tizenkét sportágban rendeznek Európa-bajnokságot, illetve ami a párizsi olimpia tekintetében fontos, tíz sportágban összesen 124 kvótát osztanak ki, míg szintén tíz azon sportágak száma, ahol értékes, az olimpiai kvalifikációba beleszámító ranglistapontokat lehet gyűjteni. A fenntarthatóság szempontjából fontos, hogy az eseményre nem építenek külön létesítményt, hanem a már meglévőket használják, valamint ideiglenes, visszabontható versenyhelyszínek várják majd a sportolókat, szakembereket és a szurkolókat.”
A III. Európa Játékokon 237 versenyszámban összesen 1550 érmet fognak kiosztani. Jelen pillanatban a magyar csapatnak íjászatban, síkvízi kajak-kenuban és 3x3-as kosárlabdában van visszaigazolt kvótája.
A török Hasan Arat, a koordinációs bizottság – melynek tagja Gyulay Zsolt MOB-elnök is – első embere köszöntőjében a háborúról, az energiaválságról és az infláció okozta nehézségekről is beszélt. Hangsúlyozta, hogy Lengyelország életében ez a multisportesemény az egyik, ha nem a legnagyobb sportesemény, amit megrendeznek.
A lengyelországi eseménynek 2023. június 21. és július 2. között Krakkó és Malopolska (Kislengyelország) régió ad otthont.
A koordinációs bizottság október közepén ülésezett Krakkóban.
A sportágak listája ide kattintva olvasható.
Az esemény honlapja: ie2023.pl/en
(MOB; fotó: EOC)
Keresés