Csipes Tamara: Megérte a sok lemondás, és nem érzem, hogy ez lenne a csúcs
A hét riói aranyérmesből három először állhatott a dobogó tetejére olimpián. Az egyikük Csipes Tamara, aki a női K–4 500 méteres egység tagjaként ért a csúcsra.
Édesapja a szintén négyesben szöuli olimpiai bajnok, egyben edzője Csipes Ferenc, édesanyja a korábbi kiváló úszó, Orosz Andrea.
„Apukám az edzőm, egyben a nevelőedzőm is. Ezáltal a tudását adta át nekem. Leginkább a technikai részét, azt nagyon tudja a kajakozásnak, amit abszolút elsajátítottam. Többen mondták, hogy úgy kajakozom, mint ő. Anyu inkább a tapasztalatait adta át. Ő fiatalon hagyta abba az úszást, mert fiatalon 'jöttünk' neki, de mindíg elmondta, felnőtt fejjel mi az, amit megbánt, mit nem, és ez ént be tudtam építeni a saját karrierembe" - mondta Tamara.
Az olimpiai bajnok kajakos azt is elmondja, nem érzi, hogy csúcson lenne. A négyes „újonca” az alábbi videóban társairól, az elmúlt négy év nehézségeiről és a saját jövőjéről is beszél. „A csúcs mindenkinek az lehet, hogy egyéniben diadalmaskodjon” - tette hozzá.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés