Egység a sokféleségben
Az ifjúsági olimpia a feléhez érkezett. A Buenos Airesi multisport-eseményen a versenyek mellett az oktatási, nevelési, szabadidős tevékenységekből sincs hiány, hisz' mindez a játékok célkitűzéseihez, eszmeiségéhez is hozzátartozik. Családos programok sora várja a kilátogató tömegeket, ahol a fiatalabb korosztály számára olyan közösségi tevékenységek állnak a rendelkezésükre, ahol fejleszthetik kézügyességüket, csoportmunkai készségeiket, logikájukat és képzelőerejüket, amiben a család tagjai is aktívan részt vehetnek.
A több mint 30 sportág versenyei mellett számos más közösségi eseményt is megrendeznek, mint például táncos és ügyességi programok, színpadi énekes fellépések, de több sportágat is kipróbálhatnak a vendégek, mint a futballt vagy a gördeszkázást. Mindezek mellett pedig lehetőségük nyílik kedvenceiket is bátorítani a nagy megmérettetésük alatt.
Az ilyen alkalmak alatt nyilvánul meg igazán a NOB elnökének, Thomas Bach gondolatainak valódisága, miszerint: „A sport összehozza az embereket függetlenül nemüktől, kultúrájuktól vagy hitüktől.” Ez a gondolat pedig gyakorlati letéteményese az egység a sokféleségben missziónak, ami az olimpiai mozgalom egyik legfőbb célkitűzése is egyben.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés