Elbúcsúztatták Bolvári Antalt
Az Óbudai temetőben hétfőn végső búcsút vettek az olimpiai bajnok vízilabdázótól, Bolvári Antaltól. A sportembertől családja, barátai és tisztelői mellett az olimpiai család, a MOB, a vízilabda-szövetség és a BHSE is búcsúzott.
A MOB, a BHSE és a Magyar Vízilabda Szövetség képviseletében Vári Attila elnök, a MOB elnökségének tagja mondott búcsúbeszédet. Az olimpiai bajnok vízilabdázó érzelemdús beszédében kitért Bolvári Antal katonai pályafutására és az úszásban elért eredményeire is. A sírt beborították a virágok, majd egy katonazenész gyönyorűen eljátszotta az Il silenziot, és tisztelgett a bajnoknak.
A szertartáson részt vett több bajnoktárs mellett Schmitt Pál, a NOB tagja, Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, Fábián László, az ötkarikás szervezet sportigazgatója, dr. Kárpáti György, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének első embere, dr. Bodnár András, a MOB Mező Ferenc Sportbizottságának vezetője, dr. Nébald György, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke és Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia ügyvezetője is.
Bolvári Antal tagja volt az 1952-ben, Helsinkiben és az 1956-ban, Melbourne-ben olimpiai bajnok magyar vízilabdacsapatnak. 1951-ben főiskolás világbajnoki, 1954-ben Európa-bajnoki címet nyert. A berlini főiskolás vb-n 200 és 400 háton is versenyzett, mindkét alkalommal ezüstérmet nyert, így onnan három éremmel térhetett haza. Ifjúsági korában sokszoros rekorder volt.
Bolvári Antal edzőként is sikeres volt, mesteredzői címet szerzett; 1980-ban Európa-bajnoki címig vezette a junior-válogatottat. Mayer Mihály kérésére a felnőtt válogatott mellett is dolgozott.
A kiváló sportember 2019. január 8-án, életének 86. évében hunyt el. A Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Vízilabda Szövetség és Budapesti Honvéd Sportegyesület is saját halottjának tekinti.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter, MTI/Seidner Zoltán)
Keresés