Elképesztően drága, de Putyinnak megéri
Szocsiban legalább háromszor többe kerül majd a 2014-es téli olimpia, mint a londoni nyári volt.
Egy év múlva Szocsiban rendezik meg a téli olimpiát, ez lesz az első Oroszországban, és már meg sem lepődünk, hogy a költségek meredeken emelkednek: ez lesz minden idők legdrágább téli olimpiája. Sőt, a becslések szerint a londoni nyári olimpiánál is három-négyszer többe kerül majd, pedig egy téli olimpiai össze sem hasonlítható a kiadások és bevételek tekintetében egy nyárival.
A londoni költségvetés a tavaly októberi adatok szerint 9,2 milliárd font (több mint háromezermilliárd forint) volt, a szocsi rendezés pedig a sajtóhírekben megjelenő becslések alapján 54 milliárd dollárba (tizenkétezer-milliárd forint) kerül majd. Ez egyébként több mint ötszöröse az eredetileg tervezett összegnek.
De Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, megéri a téli olimpia a sok pénzt. Ahogyan azt is megígérte Jacques Rogge NOB-elnöknek, lesz elég hó jövő februárra. Kell is az ígérgetés, ugyanis idén februárban plusz 15 fok volt a hőmérséklet Szocsiban, és valószínűleg jövőre sem lesz másként. Nem meglepő, hiszen a Fekete-tenger partján fekvő Szocsi nyári üdülőhely – körülbelül azonos szélességi fokon, mint Róma vagy Firenze -, a Wikipédia szerint éghajlata jellegzetesen szubtrópusi, a Kaukázus megvédi a hűvös szelektől. A város környéki hegyekben persze valamivel hidegebb van.
És a botrányok nem maradnak el. Kedden mennie kellett az Orosz Olimpiai Bizottság alelnökének, Ahmed Bilalovnak, mert a téli olimpiára tervezett síugró sáncok és a kiszolgáló létesítmények nem készültek el időre, ráadásul a költségek 1,2 milliárd rubelről 8 milliárd rubelre, azaz 56 milliárd forintra nőttek.
Gazdasági elemzők szerint nem meglepő, hogy ez lesz minden idők legdrágább téli olimpiája. Nem csak azért kerül sokba, mert eltűnnek az állami pénzek, főképpen az infrastrukturális fejlesztések viszik el a nagy pénzeket, hiszen rengeteget kell költeni mindenre a csatornázástól kezdve a luxusszállodákig.
Az orosz vezetésnek presztízskérdés az olimpia jó megrendezése, és nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Szocsiban jövő ősszel Forma-1-es futamot is rendeznek, valamint Oroszország lesz a 2018-as labdarúgó-vb házigazdája is.
(Forrás: MR1-Kossuth Rádi, telesport.hu)
Keresés