EOC-közgyűlés: Borkai Zsolt a győri EYOF-ról tartott előadást
Az Európai Olimpiai Bizottságok (EOC) római közgyűlésén a MOB elnöke - egyben Győr polgármestere - a 2017-es, győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál előkészületeiről tartott prezentációt pénteken.
Mint az előadásból kiderült, az EYOF előkészületei ütemterv szerint haladnak, a rendezvény anyagi háttere biztosított.
Az EYOF az olimpia és az ifjúsági olimpia után az ötkarikás mozgalom harmadik legrangosabb világversenye. A 14 és 18 év közötti korosztály eseményét a tervek szerint 2017. július 22. és 29. közöt, várhatóan 3000 résztvevővel rendezik.
Domanyik Eszter, a győri városháza szóvivője az MTI-nek pénteken elmondta: mivel a római tanácskozáson tisztújítás is történik, a szervezet később dönt arról, hogy - tízedikként - a kajak-kenu is bekerülhet-e a sportfesztivál programjába. "Magyar sikersportágról lévén szó, Győrben erre határozottan megvan a szándék, kedvező döntés esetén pedig a szükséges infrastruktúra kialakítható" - közölte. Hozzátette: Borkai Zsolt és a - várhatóan jövő nyáron ismét Győrbe látogató - szemlebizottság is megnyugtatónak nevezte az előkészületek állását és a finanszírozás biztosítékát. A sport- és városvezető szólt arról is: e hónapban már letették az EYOF egyik helyszínét jelentő új uszoda alapkövét, míg a multifunkcionális csarnok esetében várhatóan hamarosan megtörténhet ez a lépés.
Borkai Zsolt az év elején úgy fogalmazott: a költségek mintegy felét adja az állam, a felét pedig a város teszi hozzá. Első lépésként az uszoda építését jelölte meg, majd a hozzá kapcsolódó úthálózat kiépítését. A városvezető megemlítette: a vállalkozás része egy nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas teniszkomplexum, valamint egy-egy versenyzésre, illetve bemelegítésre alkalmas atlétikapálya, cselgáncs- és tornacsarnok kialakítása is.
Mint a MOB elnöke akkor nyilatkozott, egy olyan sportkomplexum jön létre 2017-re, amely a nemzetközi igények kielégítése mellett a győriek érdekeit szolgálja, de egyben olimpiai központként is funkcionál, nem versengve a jól működő, de fejlesztésre szoruló tatai edzőtáborral, hanem sok ponton kiegészítve azt. Ehhez szálloda-beruházás is társulna.
Győr polgármestere elmondta: Győr még egyetlen kormánytól sem kapott egyszerre ekkora támogatást, de a város 2013-as büdzséjében is közel egymilliárd forint értékben szerepelnek az EYOF-fal kapcsolatos más kiadások. Már a tavalyi büdzsében is tartalékoltak pénzt erre a feladatra, az állami támogatáson felül pedig minden esztendőben egy-másfél milliárd forintot fordítanak az előkészületekre. Jelezte, uniós forrásokból fejlesztenék az egyetemi kollégiumot, amelyben a négyezer versenyzőt és a velük érkezők egy részét el tudnák helyezni.
(MOB, MTI; Fotó: MOB/Kovács Anikó, archív)
Keresés