Feladta a Mini Transatot az egyetlen magyar
Árboctörés miatt feladta a Mini Transat szóló vitorlásversenyt Méder Áron, a mezőny egyetlen magyar tagja.
A 34 éves hajós az M1 Ma reggel című műsorának telefonon nyilatkozva elmondta, hogy nagy nehezen eljutott Marokkóig, és már ki is kötött Észak-Afrikában.
"A 11 méteres árbocból egy hirtelen szélerősödés miatt letört a felső 8,5 méter. Mintegy 200 mérföldet kellett megtennem a partig, sokszor csak sodródtam, az volt a fontos, hogy eljussak Marokkóba, és ne hagyjam el a hajót" - mondta a magyar vitorlázó, akit végül Safi kikötőjébe vontatott be egy mentőhajó.
Az Atlanti-óceánt átszelő, 36. alkalommal kiírt viadal résztvevői eredetileg október 13-án keltek volna útra, ám a közelgő vihar miatt a szervezők a halasztás mellett döntöttek. A franciaországi rajtra 16 nappal később került sor, de a rossz időjárás miatt végül az első szakaszt törölték, s úgy döntöttek, hogy egyetlen etapot rendeznek meg, a spanyolországi Sadából a Karib-szigetekig. Ennek a rajtja november 13-án volt, s a 76 hajósra mintegy 7800 kilométer megtétele várt.
A Mini Transat során tilos mindennemű kommunikáció a parttal, az indulók nem használhatnak digitális térképet, laptopot, telefont vagy egyéb műholdas, modern kommunikációs eszközt. A navigációhoz iránytűt, kézi GPS-t és papírtérképeket használnak.
(Forrás: mti)
Keresés