Felavatták Varju Vilmos emléktábláját
A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör és a Budapest XVI. kerületi önkormányzat kezdeményezésére nagy érdeklődés mellett avatták fel Rákosszentmihályon (Budapest, XVI. kerület, Lajos utca 7.) Varjú Vilmos emléktábláját volt lakóházának kertjében.
A legendás bajnok idén lett volna 75 éves, a róla elnevezett Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör pedig idén ünnepelte létrejöttének 5. évfordulóját.
A megjelenteket Borovitz Tamás a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör elnöke köszöntötte. Ezután Kovács Péter, Budapest XVI. kerület polgármestere méltatta a bajnok pályafutását.
Ezután a bajnok fia és a polgármester úr felavatta az emléktáblát. A megemlékezés koszorúinak elhelyezése következett. Győr Béla a MOA Tanácsának tagja, a MOB Hagyományőrző Albizottságának vezetője helyezte el a MOB-MOA koszorúját.
A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör koszorúját Borovitz Tamás elnök és Hóbor Béla elnökségi tag (nemzetközi röplabda játékvezető, a londoni olimpia férfi döntőjének a bírája), az UTE koszorúját Csomor Ferenc mesteredző helyezte el.
Az esemény zárásaként ifj. Varjú Vilmos megköszönte a megjelenteknek a részvételt.
Az olimpiai bajnokok közül Novák Dezső és Gedó György volt jelen az eseményen.
Az emléktábla elkészítéséhez hozzájárult Dr. Kollár Mihály és felesége, a Csanádi Olimpiai Baráti Kör tagjai.
Keresés