Fiatal nagykövetek lájkolják a 2014-es nanjingi Kulturális és Oktatási Programot
A nanjingi 2014-es Ifjúsági Olimpiai Játékok Kulturális és Oktatási Programja (CEP) félidőhöz érve megkapta a fiatal nagykövetek (YA) jóváhagyását. Többük úgy emlegette, mint a március 25-28. között megrendezett Fiatal Nagykövetek Szemináriumának fénypontját, és biztosak benne, hogy nemzeti olimpiai bizottságaik sportolói ugyanilyen örömmel fogadják majd a programot augusztusban.
A Kulturális és Oktatási Program különleges eseménye az Ifjúsági Olimpiai Játékoknak, célja, hogy oktassák a fiatal sportolókat a különböző kultúrák, a dopping és a táplálkozás kérdésköreiben.
A szingapúri Cecilia Low szerint a program szórakoztató, sőt, a bulgár Damyan Dikov az elvártnál sokkal lenyűgözőbbnek fémjelezte.
A szeminárium első két napján a fiatal nagykövetek az olimpián betöltött szerepükre készültek fel, valamint ellátogattak a 600 éves kínai nagy falhoz, részt vettek a nanjingi Turizmus és Táplálkozási Szakközépiskola főző- és relaxáló óráin. Megtanultak téglát készíteni a nagy falnál, ajándékul kapott sárkányukat eregették, és tradícionális diabolóval zsonglőrködtek. Megtanulták a helyi galuska elkészítését, de leginkább a masszázs workshop atlétákat ellazulni segítő erejét dícsérték.
A szemináriumra, melynek első napán csapatépítő játékokban ismerkedtek egymással, 104 fiatal nagykövet érkezett a világ minden tájáról. Lehetőségük volt ellátogatni az olimpiai faluba, valamint résztvenni média tréningen is.
Philippe Furrer, a NOB Ifjúsági Olimpiai Játékok Kreatív Szolgáltatásokért felelős vezetője, üdvözlő beszédében ismertette a résztvevőkkel, hogy elsődleges céljuk a sportolók bátorítása a kulturális és oktatási programokon való résztvételre, valamint ösztönzésük, hogy tekintsenek a sportra, mint a változások katalizátorára.
Keresés