Hajós Alfrédra emlékeztek, Kiss Gergellyel ünnepeltek Gödöllőn
Január utolsó napján a Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola sportcsarnokában, a 6. b osztály nagyon kreatív ókori olimpiatörténeti előadásával kezdődött az iskola hagyományos Hajós-napi ünnepsége. Magyarország első olimpiai bajnoka február 1-jén született. Az iskola ehhez kapcsolódva emlékezik minden évben névadójára. Idén az említett osztály egy nagyon színes, egyedi megközelítésű előadásban a sportágak, versenyszámok kialakulását mutatta be tanulói-val, a nézők nagy tetszésnyilvánítása közepette.
Ezután Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára köszöntötte Bárdy Pétert, Gödöllő város alpolgármesterét, Zmák Julianna Borbála intézményvezetőt, és az időközben megérkező díszvendég, dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, továbbá a megjelent vendégiskolák képviselőit és a csarnokot megtöltő sok száz helyi diákot. Kiemelte, nagyon tetszik, hogy mindig tartalmasan felkészülnek a névadójuk emlékének őrzésére. Idén nagyszerű Hajós Alfréd portréval és nagyszerű műsorral tették emlékezetessé a napot.
Verbói Zoltán testnevelő tanár vezetésével beszélgetés zajlott a díszvendég bajnokkal. Kiss Gergely nagyon bölcs, minden felnőtt és diák számára értékes gondolatokat osztott meg a hallgatósággal. Záporoztak a kérdések a bajnok felé, amikor lehetőség volt a diákok számára is kérdezni. Kiss Gergely derekasan állta a kérdések rohamát és nem is maradt olyan, amelyikre nem kaptak volna választ a tanulók. A közös képek elkészítése után a névadó emlékművét koszorúzták meg a jelenlévők. A MOB és a MOA koszorúját Győr Béla és dr. Kiss Gergely helyezte el a névadó iskolai emlékművénél. Az iskola igazgatója ezután bemutatta a bajnoknak az iskolát.
A szokásokhoz híven két helyszínen folytatódtak a programok az iskolában. A konténer-tanteremben Győr Béla elnökletével, Bárdy Péter zsűrizésével és Ács Tibor testnevelő tanár vezetésével olimpiatörténeti vetélkedő folyt. A fő téma az 1964-es és a leendő 2020-as tokiói nyári olimpia volt. Egy fordulóban, az előre elkészített, magyar olimpiai bajnokokról szóló, vetített előadását mutatta be minden csapat. A nyolc fordulós verseny győztese a Zuglói Hajós Alfréd Magyar – Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola lett. Az eredményhirdetésnél Gödöllő Város Önkormányzatának ajándékait kapták a helyezettek. Közben a sportcsarnokban, nagy küzdelemben, kidobó verseny folyt.
A nap zárása után a tanulók, a vendégek és a pedagógusok egyöntetű véleménye az volt, hogy idén is színvonalas és jó hangulatú volt a rendezvény, amihez nagyban hozzájárult a díszvendég, a helyi önkormányzat és a MOA is.
(MOB-MOA/GyB; fotó: godollo.hu, GyB)
Keresés