Hamarosan felavatják a győri EYOF egyik újabb helyszínét
A győri sportlétesítmény-fejlesztések egyik jelentős projektje a városi sportuszoda megépítése, mely a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) - és várhatóan a magyar sikerek - egyik helyszíne lesz. Az avatásra még idén sor kerülhet.
Mint Borkai Zsolt, a MOB elnöke, a város polgármestere egy rendezvényen arról beszámolt, az ünnepség időpontja december 20-a.
A sportvezető-polgármester azt is elmondta, megállapodtak már a létesítmény névadó szponzorával, amelynek kilétét nemsokára bejelentik; a cég tízmilliós nagyságrendű összeggel járul hozzá a 3,2 milliárd forintos állami támogatással épült uszoda működtetésének évi mintegy 150 milliós költségéhez.
Az Európai Olimpiai Bizottság két szemlebizottsági delegáltja, Katerina Nycova és Jozef Liba még augusztusban látogatott Győrbe, ahol tájékozódtak a 2017-es EYOF előkészületeinek állásáról. A küldöttség tagjai akkor a még épülő, befejezéséhez közeli multifunkcionális csarnokot és a versenyuszodát is megismerhették, majd pozitívan értékeltek a látottak alapján.
"Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a 2017-es EYOF-ra megfelelő ütemben építsük azt az, elsősorban sportinfrastruktúrát, amely garantálja, hogy jól szervezett, komoly versenyt rendezhessünk" - fogalmazott akkor Borkai Zsolt.
Emlékeztetőül: a győri multifunkcionális sportcsarnokot, az Audi Arénát az elmúlt hétvégén avatták fel Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében.
Kapcsolódó cikk:
Európai szemlebizottság Győrben - igen jól állnak a 2017-es EYOF előkészületei
(MOB-MTI, fotó: Gyorplusz.hu)
Keresés