Három csodálatra méltó évforduló előtt a vízilabdázók Gábor „Tóni" bácsija

Van egy mondás vízilabdás berkekben, miszerint minden harmadik élvonalbeli játékos legalább egyszer megfordult már Tóni bácsinál, azaz dr. Gábor Antal rendelőjében, aki viszont még nem, az előbb vagy utóbb biztos sorra kerül. A fiatalabb pólósok többnyire a vállukat, a könyöküket vagy a csuklójukat fájlalva keresnek orvoslást nála, a múlt nagyjai viszont inkább térd- és csípőízületi kopásaikra panaszkodva kopogtatnak az ajtaján. 

Tóni bácsi számára azért lesz egészen különleges a 2018-as esztendő, mert gyors egymásutánban három csodálatra méltó évfordulót is ünnepelhet. Jövőre tölti be a 80. életévét, fél évszázada lesz annak, hogy az Uzsoki Kórházban munkába állt, és negyven év telt el azóta, hogy elkötelezte magát a vízilabdával.

„Úgy csöppentem bele ebbe az egészen különleges pólós családba, hogy Áront és Attilát, a fiaimat elkísértem a KSI edzésére. Aztán, hogy a mérkőzéseikre is kilátogattam, jött a visszautasíthatatlan felkérés: legyek a csapat orvosa. A következő állomás már Kőbánya volt, nem akármilyen szakmai előrelépéssel, hiszen az én feladatom lett az egykor válogatott erősségű Domino Honvéd orvosi hátterének biztosítása, és a fölöttébb értékes játékosok folyamatos istápolása" – nyilatkozta az ortopédia és a baleseti sebészet, valamint a sportorvoslás nagy öregje az SzPress Hírszolgálatnak.

Szolgált a női junior, a férfi utánpótlás válogatottaknál, az ennél is nagyobb szakmai elismerést pedig az jelentette, hogy nem sokkal később a női „nagycsapat” szakmai stábjába is bekerült. Dolgozott Faragó Tamással, Godova Gáborral és Petrovics Mátyással, és talán ma is ezen a poszton állna, ha a pekingi olimpia után Kemény Dénes nem „igazolja le” a férfiválogatotthoz. Ennek lassan egy évtizede.

„A lányok biztosan nem fognak megsértődni, mert tudják, hogy szeretem a viccelődést, de az utolsó váltás óta az „igazi” vízilabdát nézhetem testközelből. Elismerem, hogy a női póló is sokat lépett előre, de közben a férfiak is belehúztak.”

Operálta, és nem is egyszer Lemhényi „Butykó” Dezsőt, Konrád Jánost, Molnár Endrét és még egy sor vízilabdázót, az elmúlt negyven évtized leforgása alatt, akin csak tudott, segített.

„Számomra a műtő egy valóságos szentély, ahol csend és nyugalom honol, nem véletlen, hogy ebben a közegben érzem a legjobban magamat. Munka közben nem tudok kimerülni, engem csak a buta és a rosszindulatú emberek tudnak lefárasztani” – jegyezte meg az osztályvezető-helyettes főorvos.

A válogatott orvosaként megjárta Sydneyt, Athént, Pekinget, Londont és Rió de Janeirot, közben fair play-díjat vehetett át, jövőre pedig az orvosi aranydiplomások nem túl népes társaságába kerülhet. Nyolc esztendővel ezelőtt azért egy infarktus is bezavart az életébe, de gyorsan felépült, és azóta is azt mondogatja, hogy kicsire nem adunk, a nagy meg nem számít. Apropó nagyok: Tóni bácsi pólós toplistáján az elmúlt 15 esztendő teljesítményeit számba véve Biros Péter, Molnár Tamás és Molnár Endre a dobogósok.

(SzPress Hírszolgálat/Szalay Péter)