Háromszázadik ötkarikás alkalom
Borovitz Tamás és felesége, Marika az önkormányzattól idén a XVI. Kerületért kitüntetést kapta.
Az indoklás szerint a szentmihályi házaspár nagy szerepet játszik az olimpiai eszme terjesztésében, a fiatalok nevelésében, illetve tevékenységükkel a kerület hírnevét is öregbítik.
Ennek bizonyításaképpen elég csak a legutóbbi rendezvényüket említeni: a házaspár ugyanis június 11-én immár 300. alkalommal mutatta meg a nagyközönségnek az olimpiai gyűjteményét. A Maconkai Orosz László Galériában rendezett kiállítás a közelgő londoni olimpia jegyében elsősorban a szigetországban rendezett ötkarikás rendezvényekre fókuszált. A tárlat azonban nem csak ezért volt jubileumi. Borovitz Tamás ugyanis „civilben” elnöke a kerületben működő Varjú Vilmos Olimpiai Baráti körnek, melynek névadója, a kétszeres Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes súlylökő idén, június 10-én ünnepelte volna 75. születésnapját. A kettős jubileumot méltóképpen ünnepelte meg a kerület. Borovitz Tamásék és Varjú Vilmos tiszteletére ugyanis a kerületi sportbarátok jó része még az angol-francia Európa-bajnoki labdarúgó-mérkőzésről is lemondott.
"Ma Magyarországon értékválság van – mondta dr. Csomor Ervin alpolgármester ünnepi köszöntőjében.
– A televízióknak köszönhetően olyan értékek kerültek előtérbe, melyek az átlagemberek számára felfoghatatlanok. Pedig nem ez a helyes út, és nem ilyen példaképekre lenne szükségünk. A sport kiváló példa lehet arra, hogy szorgalommal, teljesítménnyel mire lehet képes az ember. Ráadásul mi, magyarok igenis büszkék lehetünk a sportmúltunkra, s ha a múltunkban hiszünk, akkor jövőnk is lehet. Ezért is fontos a Borovitz házaspár tevékenysége, hisz ők a kiállításaikkal, klubestjeikkel rendszeresen példát mutatnak nekünk.
A június 11-i rendezvényre számos példakép is meghívót kapott: Ránkyné Németh Angéla olimpiai- és Európa-bajnok gerelyhajító, Antal Márta és Kulcsár Gergely olimpiai ezüstérmes gerelyhajítók, Eckschmiedt Sándor olimpikon kalapácsvető, Kapcsos Lajos dobóedző és dr. Ránky Mátyás, férfi kosárlabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. Ez utóbbi kivételével a névsor az est egyik főszereplőjének, Varjú Vilmosnak a sportágához igazodott. A díszvendégek közül Kulcsár Gergely vállalkozott arra, hogy a kiváló súlylökőről megemlékezzen. De, amennyire Varjú Vilmos a nemzet Varjú Vilije volt, annyira érezte őt magáénak szűkebb lakóhelye, Rákosszentmihály is. Ez derült ki azokból a történetekből, anekdotákból, melyeket Varga Ferenc sportújságíró, sporttörténész osztott meg a közönséggel.
"A Magyar Olimpiai Akadémia feladata az olimpiai eszme terjesztése és a nevelés – mondta dr. Jakabházyné Mező Mária, a MOA főtitkára.
- Éppen ezért fontos számunkra az a tevékenység, amit Borovitz Tamás és Marika végeznek. Ez a 300 kiállítás egy példátlan gyűjtőmunka eredménye. Tamásék a magyarországi egyéni gyűjtők közül a leggazdagabb gyűjteménnyel rendelkeznek. Ők a kiállításaikkal értékeket mentenek át, és a kerületi gyerekek számára is láthatóvá tudják tenni az olimpiai mozgalmat.
Borovitz Tamás két dolgot fűzött hozzá az elhangzottakhoz. Egyrészt, mind a mai napig kiváló választásnak tartja, hogy öt évvel ezelőtt a kerületi olimpiai baráti kör Varjú Vilmos nevét vette fel, másrészt, számára mindig az volt a fontos, hogy az amúgy is elkötelezett sportbarátok mellett, az olimpiákra és a sportra kevésbé fogékony közönség is megnézze a kiállításait, ahol olyan érdekességekkel találkozhat, mint az ötkarikás gyufáscímke-, jelvény- vagy karikatúra-gyűjtemény, mely egy laikus szemlélő számára is érdekes lehet.
(Forrás, fotók: Riersch Tamás)
Keresés