Házigazdát keres a 2023-as Európa Játékok
Az Európai Olimpiai Bizottság elnöke megerősítette, elindult a jelentkezési folyamat a 2023-as, III. Európa Játékok megrendezésére. A szervezet még a jövő nyári, minszki játékok előtt ki szeretné hirdetni a győztest.
Az európai szövetség első embere, Janez Kocijančič elmondta, az egész kontinensről rengeteg érdeklődést kaptak, köztük több, nyugati országból is. Úgy véli, ez egy páratlan lehetőség arra, hogy Európa másik felében is testközelből élvezhessék a játékokat az első bakui, és a második minszki kiadás után, de hozzátette: „Ez nem csak rajtunk múlik. Keményen dolgozunk azon, hogy minél több jelentkezést kapjunk és meg tudjuk versenyeztetni a pályázatokat.”
A pályázatokat 2019. február 28-ig lehet benyújtani, és azzal, hogy a győztest még a következő játékok előtt kihirdetik, Kocijančič úgy véli, az új rendező ország már kiemelt figyelemmel kísérheti majd a minszki eseményeket és leszűrheti annak tapasztalatait is.
Az Európa Játékok az egyetlen, 4 évente megrendezett, olimpiához igazított páneurópai multisportesemény.
A II. Európa Játékoknak 2019. június 21-től 30-ig ad helyet Minszk. Várhatóan 50 ország 4082 sportolója vesz részt 15 sportágban: asztaliteniszben, atlétikában, birkózásban, íjászatban, judóban, karatéban, kenu-kenuban, kerékpározásban, 3x3 kosárlabdában, tollaslabdában, sambóban (speciális katonai birkózás), sportlövészetben, strandlabdarúgásban, strandröplabdában és ökölvívásban. A sportágak közül tíz a tokiói olimpiai játékok kvalifikációs eseményeként is szolgál; négy pedig, mint hivatalos Európa-bajnokság kerül bele a programba. Az első, 2015-ös bakui viadalon Magyarország 8 arany-, 4 ezüst- és 8 bronzérmet szerzett.
(insidethegames.biz-MOB)
Keresés