Hegyikerékpár: Bajnokok csatázhatnak a vasárnapi Bükk Maratonon
Az Egeres-völgy Sport Fesztivál keretében, három távon, várhatóan 1200-1300 kerekessel rajtol augusztus 4-én, a 13. alkalommal kiírt Bükk Maraton hegyikerékpár-verseny.
A négyállomásos Top Maraton Mountain Bike sorozat 2 futama után az összetettet a felnőttek hosszútávján a korábbi bajnok Buruczki Szilárd, a női középtávon a regnáló Dósa Eszter vezeti. Buruczki a román bajnok Joltvinschivel is összecsaphat.
A szervező Nagy SE vezetője, Nagy Ádám 1200-1300 hegyikerekesre számít. „A verseny határainkon túl is népszerű, a hazai élvonal mellett több országból, Szlovákiából, Ausztriából, Romániából, Csehországból is neveztek korábban a Bükk Maratonra, idén is várok külföldieket. A tavalyi román U23-as maratonbajnok Dobai Joltvinschi Robert is leadta nevezését, a NoMad Merida CST versenyzője idén már az elitek közt debütálva, a 3. lett az olimpiai számban. Az Egeres-völgyben a versenyközpont épül, a pályakijelölés a 37 kilométeres rövidtávra, az 58-as középre és a 93 kilométeres hosszú távra folyamatban van, hétvégére elkészül.”
A Bükk Maraton előtti szombaton 5 és 13 kilométeren rendezik a III. Egeres-völgy Terepfutást, az utánpótlás-korúaknak kiírt Titán-kupa kerékpárversenyt, kísérőrendezvényként természetjáró túra és koncert várja a résztvevőket.
A négyállomásos Top Maraton sorozat két futama után a felnőtt női középtáv-összetettet két győzelemmel Dósa Eszter (Vitalitás SE) vezeti, a férfiaknál a hosszútávot Buruczki Szilárd. A Merida KTC versenyzője, a versenyszám korábbi bajnoka – épp a Bükkben állhatott a bajnoki dobogó tetejére – az összetettet már kétszer is megnyerte; idén egy 2. és 6. helyet jegyez. Riválisa, a többszörös összetett-győztes Blazsó Márton (VKE-Nelson), Juhász Zsolttal (Waberer's Areus Cube Mtb Team) holtversenyben, egy győzelemmel, egyelőre a 10. helyen áll.
A Bükk Maratont vasárnap reggel 9.30 órától, távonként indítják.
Nevezés: odinsport
Egyéb információk: evsf.hu
Keresés