Hosszú távon gondolkodni
Eddigi legsikeresebb nyári ifjúsági olimpiáját élhette meg a magyar delegáció Buenos Airesben: versenyzőink 12 arany-, 7 ezüst- és 5 bronzéremmel zártak. Kulcsár Krisztián MOB-elnök szerint a számok önmagukért beszélnek. Az interjú a Nemzeti Sport október 20-ai számában jelent meg.
- Mennyire elégedett a fiatalok szereplésével?
- Nem tudok mást mondani, csak, amit az eredmények mutatnak, ami az éremtáblából is látszódik: fantasztikus volt megélni ezeket a napokat ezzel a fiatal csapattal. Előzetesen nem fogalmaztunk meg elvárásokat a versenyzőinkkel szemben, mert ez az a korosztály, ez az a rendezvény, amellyel kapcsolatban nem is nagyon lehet elvárásokat támasztani. Viszont a sikernek van olyan szintje, amikor az ember azt mondja: csodálatos, le a kalappal fiataljaink előtt!
- A hagyományos magyar sikersportágak ismét hozták magukat, úszóink, a kajak-kenusok, a vívók is nyertek aranyakat. De kitűnt, hogy az érmek szempontjából széles a sportági paletta, kerékpárban is született magyar érem. Ilyen jól áll az utánpótlás Magyarországon?
- Szeretnénk azt hinni, hogy ez egyfajta bizonyítéka annak, hogy ezekben az utóbbi időben kicsit háttérbe szorult sportágakban valami elkezdődött, és ezek az eredmények akár elvezethetnek majd a felnőttek közötti sikerekhez is. Ám ez nem ilyen egyszerű, mert a korosztályos mezőnyből a felnőtt mezőnybe való beérés minden sportágban a legnagyobb kihívások közé tartozik. Mindenestre jó előjel, ha valaki idáig már eljutott, hiszen már a kvalifikációt is nehéz volt megszerezni. Jó versenyzői kvalitásokat mutat az is, hogy ezek a gyerekek pozitívan élték meg a pszichés nyomást, ami ifjúsági olimpia ide vagy oda, érezhető volt a versenyeken.
- Hogyan lehet megőrizni a kincseinket?
- A jó alap megvan, az edzők, nevelők felelőssége, hogy hosszú távon gondolkodjanak és tervezzenek. Nem szabad mindenáron idejekorán kifacsarni az eredményt a versenyzőjéből, mert az töréshez vezethet.
Ugyanakkor a magyarországi premizálási rendszer, vagyis, hogy az ifjúsági edző is eredményességi alapon kapja meg az állami edzői besorolását és a fizetését épp az ellenkezőjére sarkallja a trénert... Sok gyerek ég ki, vagy szerez olyan sérülést, amely megakadályozza a későbbi eredményességet.
Az egyik feladatunk, hogy ezt a premizálási rendszert újragondoljuk. A Magyar Olimpiai Bizottságnak vannak ezzel kapcsolatos törekvései, a jövőben erre átfogó javaslatot teszünk majd.
- Az ifjúsági olimpia érmeseinek jár az ünneplés és a jutalmazás?
- A premizálással kapcsolatban azt tudom mondani: a minisztériumi támogatási rendeletben nincs benne ennek a korosztálynak a jutalmazása, ami talán érthető is, hiszen kiskorúakról van szó. De természetesen meg fogjuk találni a módot, hogy megfelelő módon értékeljük, ünnepeljük és premizáljuk a csapatunkat.
- Az ifjúsági olimpia szlogenje ez volt: „Érezd át a jövőt!". A versenyek izgalmán, az eredményeken túl mit adott a gyerekeknek ez a két hét?
- Az esemény hangulata lehetőséget adott arra, hogy kapjanak egy szeletet abból, amit az olimpia jelent. Bárhol, bármerre jártam, láttam, hogy versenyzőink átélik ennek a jelentőségét, kis ízelítőt kaptak abból a semmihez sem hasonlítható élményből, amit egy felnőtt olimpia jelenthet.
- A körülmények is adottak voltak?
- Most láttam először olyan ötkarikás rendezvényt, amelyre azt tudom mondani, hosszú távon fenntartható modell lehet. A szervezés megfelelő és gördülékeny volt, ugyanakkor puritán és ember közeli szinten tudták tartani, amellyel visszanyerte a jó értelemben vett egyszerűségét az olimpia. Nem láttam esztelen kiadásokat és fölösleges pazarlást, nem voltak sallangok és nem gördült vörös szőnyeg meg limuzin minden egyes NOB-tag, vagy nemzeti olimpiai bizottsági vezető elé. Kifejezetten tetszett, ahogyan a szervezők megtalálták az arányokat és az összhangot.
(Nemzeti Sport/Lipiczky Ágnes, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés