Hugoo a tiszavasvári olimpiai vándorgyűlésre is ellátogatott
Tiszavasváriban a Magyar Olimpiai Akadémia, a vendéglátó város önkormányzata és a Tiszavasvári Olimpiai Baráti Kör Egyesület közösen rendezte a 68. Olimpiai Vándorgyűlést, melyen a győri, XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál is napirendre került. A júliusi multisport-eseményt a szervező bizottság részéről a MOB korábbi vezető munkatársa, Pignitzky Dorottya mutatta be a közel 150 fős hallgatóságnak. A fesztivál kabalája, Hugoo egy újabb településre látogatott el.
Előadásában Pignitzky Dorottya ismertette az EYOF-ok történetét, az ötkarikás vonatkozásokat, tájékoztatást adott a győri előkészületekről, infrastrukturális fejlesztésekről, helyszínekről. Bemutatta a programba kerülő sportágakat, beszélt a magyar ifjúsági csapatról.
„A vándorgyűléseinken napirendre tűzünk olyan témákat is, melyek az adott esztendő, időszak olimpiai eseményéhez kötődnek, ilyen volt például tavaly ősszel a riói, vagy korábban a nanjingi ifjúsági olimpiai beszámoló. Örömömre szolgál, hogy ezúttal Magyarország első ötkarikás rendezvénye kerülhetett a publikum elé. A nézők között az olimpiai mozgalom tisztelői, köztük sportvezetők, korábbi élsportolók, olimpikonok, továbbá olimpiai körök tagjai is helyet foglaltak, akik örömmel vették az ifjúsági korosztály európai eseményét bemutató előadást. Az is büszkeséggel tölt el, hogy vándorgyűlésünkkel a győri EYOF hírét egy újabb városba, Tiszavasváriba is elvihettük, még a rajt előtt, alig kilencven nappal” - foglalta össze Lehmann László, a Magyar olimpiai Akadémia főtitkára.
(MOB-MOA, fotó: Róth Tamás)
Keresés