Halálhír árnyékolja a söldeni rajtot
A hétvégén a hagyományoknak megfelelően az ausztriai Söldenben kezdődik az alpesi sízők 2012/13-as Világkupa-sorozata.
A 28 éves címvédő, az amerikai olimpiai bajnok Lindsey Vonn eddig 53 Vk-futamot nyert, így mindössze kettővel marad el a svájci Vreni Schneidertől, és csak kilenccel a csúcstartó osztrák Annemarie Moser-Prölltől.
A korábbi szezonok statisztikája alapján Vonn-nak nemcsak a rekordbeállítás, hanem annak megdöntése is sikerülhet, a legutóbbi két idényben ugyanis legalább 9 futamon nyerni tudott, az előző kiírásban 12 alkalommal diadalmaskodott.
Mindemellett az amerikai síző lehet az első nem európai, aki bekerül a 100-as klubba, vagyis azok közé az alpesi versenyzők közé, akik pályafutásuk során több mint százszor álltak dobogóra. Vonn jelenleg 97-nél tart, az örökranglistát itt is Moser-Pröll (114) vezeti, megelőzve az osztrák Renate Götschlt (110) és Schneidert (101).
A lesiklásban nemcsak ötkarikás, hanem világbajnoki arannyal is rendelkező Vonn négyszer nyert összetett Világkupát, emellett 12 szakági sikert aratott, így eddig összesen 16 kristálygömböt vihetett haza, ezzel pedig már utolérte Moser-Pröllt, s az idei szezonban vélhetően megszerzi 17. diadalát is. Az amerikai síző lesiklásban sorozatban ötször nyert szakági Vk-t, s ha a mostani idényben is győz, ő lesz az egyetlen a világon, aki hatszoros elsőnek vallhatja magát.
Kérdés, kinek sikerülhet az új idényben elébe kerülnie a riválisok közül, akik szép számmal akadnak a mezőnyben.
A férfiaknál szintén többen esélyesek arra, hogy megállítsák az előző idényben remek teljesítményt nyújtott, összetettben és óriás-műlesiklásban is győztes, mindössze 23 éves osztrák Marcel Hirschert, akit a szakírók épp csütörtökön választottak a 2012-es év alpesi sízőjének.
A söldeni rajtot egy halálhír árnyékolja be.
Október 26-án tragikus autóbalesetben elhunyt az igen tehetséges 24 éves Björn Siber. Az osztrákok egyik jövőbeni reménysége 2009-ben a junior VB-n óriás-műlesiklásban ezüstérmet szerzett. Ő is készült az évad első versenyére.
Söldenben szombaton a nők, vasárnap a férfiak versenyeznek óriás-műlesiklásban, a folytatás november 10-én és 11-én következik a finnországi Leviben.
(Forrás: MTI/MOB)
Keresés