Itt az olimpiára készülő bő keret
Kijelölte 18 fős, bő keretét a londoni olimpiára a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Merész András.
A szövetség keddi tájékoztatása szerint a felkészülés június 4-én kezdődik Budapesten, s a csapathoz június 19-én egy hét erejéig csatlakozik a kínai válogatott. A magyarok június 28. és július 9. között az Egyesült Államokban edzőtáboroznak, s ezalatt négyszer is megmérkőznek a házigazdák nemzeti együttesével. Július 12-étől ismét Budapesten készül majd a Merész-csapat, előbb a britekkel közösen, majd a két gárdához a spanyolok is csatlakoznak.
A női válogatott július 27-én utazik Londonba, ahol 13-an szerepelhetnek a csapatban. A magyarok az amerikaiakkal, a kínaiakkal és a spanyolokkal kerültek azonos csoportba.
A női vízilabda-válogatott bő kerete:
kapusok:
Bolonyai Flóra (University of California), Gangl Edina (Eger), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
mezőnyjátékosok:
Antal Dóra (Eger), Bujka Barbara (Messina), Czigány Dóra (Eger), Csabai Dóra (BVSC), Drávucz Rita (Pro Recco), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (Szentes), Kövér-Kis Réka (Szentes), Kisteleki Hanna (BVSC), Menczinger Kata (Dunaújváros), Poszkoli Rita (Dunaújváros), Szücs Gabriella (Dunaújváros), Takács Orsolya (Szentes), Tóth Ildikó (BVSC)
(Forrás: MTI)
Keresés