Kajak-kenu: megvan az új olimpiai program
A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) gyorsasági szakágának évente megrendezett konferenciáján a szervezet főtitkára, Simon Toulson arról számolt be, hogy hogyan változik a sportág olimpiai programja. A várakozásnak megfelelően 2020-ban két női kenus számban hirdetnek bajnokot, férfi kajakban és kenuban pedig a hangsúly még az eddiginél is jobban átkerül az 1000 méteres számokra.
Lezárta a tárgyalásokat a gyorsasági kajak-kenu szakág olimpiai programváltoztatását illetően az ICF és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), erről beszélt a düsseldorfi eseményen Simon Toulson. Eldőlt, hogy a női- és a férfiversenyzők mostantól egyaránt hat-hat számban állhatnak rajthoz az olimpián.
„Ennek eredményeként a női kenu felkerül két számmal a programba – számolt be a helyszínről Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára. – 2020-tól a hölgyek C-1 200 és C-2 500 méteren állhatnak majd rajthoz az olimpián. Miután a gyorsasági szakágban továbbra is 12 számban hirdetnek majd olimpiai bajnokot, így egy férfi kajakos és egy férfi kenus versenyszám kikerül az ötkarikás programból”
A férfi kenusok a következő olimpián már nem versenyezhetnek 200 méteren, mostantól csak a két 1000 méteres számot rendezik meg nekik. A férfi kajakosoknál marad mindhárom 1000 méteres szám, viszont 200 méteren már csak K-1-ben hirdetnek majd bajnokot. A női kajakosok programja nem változik.
Simon Toulson a konferencián elmondta, korábban volt olyan elképzelés az ICF részéről, hogy a férfi K-4 1000 méteres versenyszám helyett a K-4 500 méter kerüljön a programba, ezt a változtatást azonban a NOB nem fogadta el.
„Pozitívnak értékelem, hogy a hagyományosabb számok maradnak a férfiaknál – mondta a konferencián szintén résztvevő Storcz Botond, felnőtt szövetségi vezetőedző. – Egyértelmű lett a kép, férfi kajakban csak annak szabad mostantól az egy szem kétszáz méteres távra készülni, aki született sprinter, a többieknek marad az ezer méter, ahogy az összes férfi kenusnak is. Látszólag ennek a változtatásnak a legnagyobb magyar vesztese a riói olimpián C-1 200 méteren rajthoz álló Hajdu Jonatán, aki régóta a szám legjobbjának számít itthon, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy Jonatán ifjúsági versenyzőként nyert világbajnoki címet 1000 méteren is. A női kenu programba kerülésének pedig azért örülök, mert az elmúlt évek eredményei bizonyítják, hogy ezekben a számokban is sikeresek lehetünk.”
Keresés