Karate
Az olimpiai kvalifikáció állomásaként a 2019-es Európa Játékokon is ott lesz a karate
Egyre inkább az olimpia sportágak családjába sorolható a karate. Ezt jelzi, hogy a 2015-ben először megrendezett Európa Játékok után a 2019-es eseményen is tatamira léphetnek a kontinens legjobb karatésai – erről állapodott meg az Európai Karate Szövetség és az Európai Olimpiai Bizottság.
Tokióra „fordult" a karatesport
A következő négy év új dimenzióba helyezheti a karatét dr. Mészáros János, a hazai szövetség elnöke szerint. A Magyar Karate Szakszövetség pénteken tartott évértékelő-évadnyitóján a MOB korábbi alelnöke kijelentette: 2016 történelmi év volt a karate számára, hiszen eldőlt, hogy a sportág ott lesz a 2020-as tokiói olimpián.
Az ifjúsági olimpia programjába is bekerült a karate
Újabb mérföldkőhöz érkezett a karate sportág. A 2020-as tokiói olimpiai részvételt megerősítő augusztusi NOB-döntést követően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság most arról határozott, hogy a karate – a sporttánccal és a sportmászással együtt – ott lesz a 2018-as, Buenos Airesben sorra kerülő nyári ifjúsági olimpiai játékok műsorán.
„Célunk, hogy a hazai sportvezetés úgy tekintsen ránk, mint igazi olimpiai sportágra”
A Magyar Karate Szakszövetség elnöksége dr. Tahon Róbertet nevezte ki főtitkárnak. Az UTE karate szakosztályának vezetője 2017. január 1-től Kalmár Árpádot váltja a tisztségben.
Tokiói remények - a vb-ezüst kvalifikációt jelent a Világjátékokra
A második helyen végzett Tadissi Martial a Linzben megrendezett karate világbajnokságon. Az UTE versenyzője eredményével egyben kvalifikálta magát a nem olimpiai sportágak legrangosabb rendezvényére, a Világjátékokra, amelyet 2017 nyarán rendeznek Wroclawban. A karate bekerült a tokiói olimpia programjába, a vb-ezüst biztató előjel.
Magyar diadal a karate őshazájában
Amióta felvették a 2020-as tokiói olimpia műsorára a karatét, azóta fokozottabb a figyelem a sportág történéseire. A sportág nyolc versenyszámban tíz résztvevővel érintett az olimpián, férfi és női formagyakorlatban (kata), valamint 3-3 súlycsoportban (kumite) avatnak majd bajnokot.
A NOB döntött: a karate is szerepel a tokiói olimpia programjában
A gördeszkázás, a hullámlovaglás, a sportmászás, a karate és a baseball/softball került a 2020-as tokiói nyári játékok programjába a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) teljes ülésének szerdai döntése alapján - adta hírül közleményében a NOB.
A karatét is javasolták a tokiói szervezők 2020-ra
Öt sportág - köztük a karate - 18 versenyszámát javasolta tokiói olimpia szervezőbizottsága a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számára, hogy az ötkarikás sportok mellett a 2020-as nyári játékok műsorába kerüljenek. A végső szót a NOB közgyűlése mondja ki jövő augusztusban, a riói olimpia helyszínén. Az öt sportág: a baseball/softball, a karate, a görkorcsolyázás, a falmászás és a hullámlovaglás. "A karatéval olyan sportág kerülhet be az olimpiára, amely magyar éremesélyekkel kecsegtet"- nyilatkozta dr. Mészáros János, a hazai szövetség első embere, a MOB alelnöke.
Paralimpiai sport lett a karate
Újabb jelentős sportdiplomáciai előrelépést könyvelhet el a Karate Világszövetség, a WKF. A szervezetet ugyanis elismerte a Nemzetközi Paralimpiai Szövetség (IPC) igazgatósági testülete. A karate ezzel a paralimpiai sportágak családjának 30. tagja lett. Az IPC közgyűlése novemberben Mexikóvárosban erősíti meg a karate elismerését, amit követően a japán eredetű küzdősport megcélozhatja a paralimpiai programba kerülést is.
Keresés